A 29 éves Calea a németországi Duisburg városában dolgozott rendőrnyomozóként, és elsősorban szexuális bűncselekmények kiderítésére szakosodott. Egészen addig, amíg egy barátja meg nem mutatta neki a BDSM-szubkultúrát.
Az immár Calea Toxic művésznéven dolgozó nő azonnal úgy érezte, hogy megtalálta a hivatását, és onnantól kezdve kettős életet élt. Nappal a rendet tartotta fenn, éjjel azonban latexruhában büntette meg azokat, akik ellentmondtak az akaratának.
A kollégái akkor kezdtek el suttogni a háta mögött, amikor meglátták a hatalmas mellimplantátumát, és elkezdtek megjelenni a Caleát ábrázoló, kacér fotók az interneten.
Egy idő után Calea úgy döntött, otthagyja a nappali állását, és helyette egy A szürke ötven árnyalatát idéző szexbarlangot hozott létre – tele ostorokkal, vibrátorokkal, és azt a bilincset is ott tartja, amit még rendőri napjaiból tartott meg emlékbe.
Arról azonban, hogy régi kollégái az ügyfeleivé váltak-e, nem beszél. „Épp annyira profi módon dolgozom most dominaként, mint annak idején rendőrként” – mondja.
(via Daily Star)
Kiemelt kép: caleatoxic/Instagram