Életmód

Évekkel a csőd után megszűnik a Malév

Hat évvel a Malév csődje után a cégjegyzékből is törlik a 170 milliárd forinttal adós maradt vállalatot, így végleg megszűnik a magyar légitársaság.

A napokban kapják kézhez a Malév jogutód nélküli megszűnéséről szóló bírósági határozatot a cég hitelezői, akik közel háromezren vannak, akiknek az egykori állami cég 170 milliárd forinttal tartozott. A Hír TV úgy tudja, a jogutód nélküli megszűnésről és a cégnyilvántartásból való törlésről szóló végzést április 9-én hozta a bíróság.

A Malév légitársaság 66 évnyi, csaknem folyamatos működés után, 2012. február 3-án állt le – MTI Fotó: Mohai Balázs

A Malév 2012. februárban ment csődbe, és 170 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött. A vagyon értékesítéséből néhány milliárd forint folyt be, a cég munkatársai átlagosan a nekik járó pénz felét kapták meg. Az egyik hitelező semmit sem kapott.

Aki mégis megfellebbezné a döntést, annak 2890 példányban kell benyújtania a fellebbezést.

A Malév legnagyobb hitelezője a Vnyesekonombank, amely 36,8 milliárd forintot bukott a cég csődjén, de a Hír TV úgy tudja, a Budapest Airport, illetve a légitársaság Boeingjeit lízingelő amerikai cég, az ILFC is hasonló nagyságrendű összeget vesztett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top