Levetette a melleit, újakat kapott, pedig nem kért, most mégis rákban haldoklik

nlc | 2018. Június 24.
Donna Finegan-White önként jelentkezett melleltávolító műtétre, mert édesanyjánál és nagymamájánál is kialakult a mellrák korábban, ezt szerette volna megelőzni. A műtét után arra ébredt, hogy mellimplantátumokat kapott, pedig kifejezetten kérte az orvosokat, hogy ne legyen rekonstrukció. A nő, aki tartott a mellráktól, most mégis tumor miatt haldoklik, amit nem vettek észre torkában az orvosok.

Donna Finegan-White 44 éves, két gyermek édesanyja. 2014-ben saját elhatározásából döntött úgy, hogy eltávolíttatja a melleit, mert édesanyját és nagymamáját is megtámadta korábban a mellrák 50 éves korában. A nő kifejezetten kérte az orvosokat, hogy ne tegyenek be neki implantátumokat, ám a dupla masztektómia után az eredetinél lényegesen nagyobb mellmérettel ébredt.

A nőnek 16 hónapot kellett várni ahhoz, hogy az orvosok kivegyék az implantátumokat, viszont a műtét közben vérrög keletkezett a szervezetében. Finegan-White végül 10 ezer fontos (3,6 millió forint) kártérítést kapott a kórháztól, amely később nem vett észre két tumort a nő testében.

Donnával márciusban közölték orvosai a lesújtó hírt, hogy végső stádiumú torokrákban szenved, és körülbelül két éve van még hátra. A nő jogi lépéseket fontolgat a kórház ellen, amiért kétszer is hibáztak kezelése alatt.

Az tervezi, hogy ismét bepereli a kórházat, amiért a 2014-es CT-vizsgálat alatt nem vették észre a rákot.

Donna ügyvédje szerint ügyfele nagy fájdalmakon ment keresztül a nem kért implantátumok miatt, ami jelentős pszichikai megterhelést, túlzott és szükségtelen szorongást és szenvedést okozott számára.

A kórház értetlenül áll az ügy előtt, mert szerintük a beteg 2014-ben beleegyezett az implantátumok behelyezésébe, így nem járhattak el gondatlanul, és az ügyet amúgy is rendezték 2016-ban.

„Világos és érthető beleegyezési nyilatkozataink vannak, amelyek felsorolják azokat a kockázatokat, amik egy műtét alatt vagy után bekövetkezhetnek, beleértve a vérrögképződés kockázatát is” – mondta a Mirrornak a The Great Western Hospital Trust szóvivője.

Exit mobile version