Tevéket béreltünk, és a helybéli túravezetőnk kalauzolt bennünket. A sivatag szépsége és a tevék nyugodt döcögése teljesen magával ragadott. Ebből az idilli káprázatból a hirtelen jött menstruációs görcsök riasztottak fel. Hol máshol, mint a semmi közepén, a hőségben, egy teve hátán – ez az én formám…
Szóltam a barátaimnak, hogy álljunk meg, le kellett szállnom, és pihennem kicsit. Erre az egyik barátnőm, Eszter odaszaladt a túravezetőnkhöz, és annyit láttam, hogy valamit vadul magyaráz neki, majd a férfi kotorászik az egyik tevére akasztott zsákjában. A következő pillanatban egy bögre forró vizet nyújtott felém. Azt hittem, délibábot látok. Nem akartam elhinni, hogy Eszter tényleg forró vízzel áll előttem. Hogyan tudott szerezni pont itt? Azt hiszi, hogy én azt meg fogom inni – itt!?
Ez a „forró hetes” – közölte. Azt mondta, a Nr. 7 Magnesium phosphoricum D6 Schüssler-sóból 5-10 darabot oldott fel nekem a vezetőnktől kapott forró vízben. A fájdalomtól és a melegtől nem igazán fogtam fel, miről beszél, inkább csak belekortyoltam a bögrébe.
Addig erősködött, míg megittam az egészet. Azzal együtt, hogy patakokban folyt rólam a víz a görcs miatti fájdalom, a hőség és a „forró hetes” miatt, mégis hamar hálás lettem Eszternek. A Schüssler-só nagyon gyorsan hatni kezdett, és meglepően hamar teljesen elmúlt a görcsrohamom.
A tevék hátára visszamászva Eszter elmesélte, hogy a 12 Schüssler-só közül a Nr. 7 Magnesium phosphoricum D6 a „nagy görcsszer”. Megtudtam, hogy kúraszerűen, napi 3×1 tablettát másfél liter buborékmentes vízben oldva és nap végéig elkortyolgatva segít a fejgörcs, hasgörcs oldásában – és ahogy tapasztaltam is – menstruációs görcsök esetén is. A „forró hetes” formula pedig elsősegélyként működik „vészhelyzet” esetén.
AD18-012