nlc.hu
Életmód
Csíkosra festett szamarat állított ki zebraként egy állatkert

Csíkosra festett szamarat állított ki zebraként egy állatkert

Az állatkert igazgatója tagadja, hogy a zebrájuk hamisítvány.

Ha nincs zebra, jó a szamár is – gondolhatták egy új, Kairóban nyílt állatkert illetékesei amikor egy közönséges szamarat fekete-fehérre festettek, és azt állítoták ki zebraként.

A meglehetősen furcsa külsejű, kissé elkenődött „sminkű” állatra felfigyelt egy Mahmoud A. Sarhani nevű látogató, aki a Facebookra is posztolt róla képet. A fotó több ezer megosztást, lájkot és kommentet kapott, néhány pedig annyira felhúzták magukat rajta, hogy magyarázatot követeltek az állatkert vezetőjétől.

(Forrás: Facebook)

Mohamed Sultan igazgató tagadta, hogy a zebrájuk hamisítvány lenne, azonban több szakember is megerősítette, hogy a képen látható jószág bizony nem zebra, hanem szamár.

A kairói állatkert nem az első, ahol ilyen trükkel próbálkoztak. 2009-ben Gázában is két szamarat festettek csíkosra, miután az állatkert valódi zebrái éhen pusztultak.

OC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top