nlc.hu
Életmód
Nőnek nyilváníttatta magát, hogy spóroljon a biztosításon

Nőnek nyilváníttatta magát, hogy spóroljon a biztosításon

A bizarr ötlettel szép summát megtakarított, mindemellett örül, hogy sikerült kijátszania a rendszert.

Egy 23 éves kanadai férfi – nevezzük csak Davidnek – hivatalosan nőnek nyilváníttatta magát, hogy spóroljon autója biztosítási összegéből. Ez az abszurd ötlet akkor pattant ki a fejéből, amikor megtudta, hogy az újonnan vásárolt kocsijának a biztosítása évi 4500 dollárba (átszámítva 1,2 millió forintba) kerül, míg a nőknek csupán 1000 dollárba (azaz mintegy 277 ezer forintba).

David úgy döntött, kijátssza a rendszert, hiszen nem kevés pénzt tudna megspórolni nőként, ráadásul sértette a büszkeségét ez a fajta diszkrimináció. Alapos utánajárással kiderítette, hogy csupán egy orvosi papírra van szüksége a nővé nyilvánításhoz, így tehát felkeresett egy doktort, és közölte vele: nőnek érzi magát, ezért nő szeretne lenni, mire az orvos kiállított neki erről egy hivatalos papírt.

Ennek alapján pedig valamennyi – a biztosítás elintézéséhez szükséges – iratán módosították David nemét: kapott új születési anyakönyvi kivonatot, új személyit és új jogsit. Végül – immár nőként – igénybe vehette a 3500 dollárral olcsóbb biztosítást.

Örülök, hogy sikerült kijátszanom a rendszert, győztem! Száz százalékig férfi vagyok, hivatalosan azonban nő, mindezt csupán az olcsóbb biztosításért tettem” – nyilatkozta a CBC tévécsatornának.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top