Életmód

Kidobták a bevásárlóközpontból a 19 éves lányt, mert aligruhában ment vásárolni

„Tényleg normális, hogy a nyár közepén, a legnagyobb melegben hosszú nadrágot kell húznom, csak mert felnőtt férfiak nem tudják levenni rólam a szemüket?”

A fent idézett költői kérdést a 19 éves Gabrielle Gibson tette fel barátainak és ismerőseinek egy Facebook-posztban, miután az öltözéke miatt dobták őt ki egy alabamai bevásárlóközpontból. A fiatal lány bűne az elmondása szerint az volt, hogy az elviselhetetlen augusztusi hőségben rövidnadrágban és haspólóban indult vásárolni.

Nem sokkal azután, hogy beléptem a bevásárlóközpontba, az egyik biztonsági őr elém állt, és közölte, nem megfelelő az öltözékem, ezért távoznom kell. Azt hittem, rosszul hallok. Különösen azután, hogy ez a bizonyos úriember, J. Mathis azt is elmondta, le sem tudja venni a szemét a nadrágomból kikandikáló fenekemről, és hogy szerinte ez probléma.

Kép forrása: Facebook

Gabrielle szerint viszont nem az. A fiatal lánynak meggyőződése, hogy arról, hogy felnőtt férfiak nem képesek uralkodni magukon, egyáltalán nem ő tehet. „Ha valakinek nem tetszik a látvány, ne nézze, és kész. Ilyen egyszerű” – írta Gabrielle, aki biztos benne, hogy a teltebb combjai miatt gyűrődött fel a fenekén a nadrág. „Nem értem, ha engem nem zavar, mást miért.

A fiatal lány elárulta, mivel az őrök sokadszor felszólítására sem akart távozni, a férfiak megfenyegették, hogy rendőrt hívnak. „Nem értem, hogy történhetett ez velem. Egyáltalán nem voltam kihívó, a bevásárlóközpontban szinte mindenki így öltözködött a nagy meleg miatt” – írta Gabrielle, majd hozzátette, életében nem érezte még magát annyira megalázva, mint akkor, mikor kisétált a bevásárlóközpont ajtaján.

Te hogy látod: hibát követett el az öltözékével? Megérdemelte, hogy kirakják?  Írd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top