nlc.hu
Életmód

Egy fotó, ami tökéletesen összefoglalja, milyen áldozatot hoznak az anyák a gyerekeikért

Autumn sokat tépelődött, hogy megossza-e a képet, amit a férje készített róla, alig két nappal lányuk születése után. Végül megosztotta. És milyen jól tette!

Nem sokkal azután, hogy megosztotta saját Facebook-oldalán, Autumn Benjamin fotója, ami őszintén bemutatja a szülés utáni napokat, vírusszerűen terjedni kezdett. Nem csoda. A fiatal anyuka ugyanis egyáltalán nem rejti véka alá azokat a változásokat, amiken a teste és a lelke átment a szülés óta.

„Sokat töprengtem magamban, hogy megosszam-e veletek ezt a fotót. Nem voltam benne biztos, hogy tényleg látnotok kell mindezt. Végül mégis úgy döntöttem, hogy megosztom, mert ez a nyers kép tökéletesen bemutatja, milyen áldozatokkal jár egy nő számára az anyaság” – írja a Facebookon közzétett posztjában Autumn, majd hozzáteszi, hogy a képet férje, Kevin készítette két nappal azután, hogy megszületett a lányuk, Layla.

„A képen még épp csak tanulom, hogy szoptassam ezt az aprócska emberi lényt, a lányunkat. Pelenkát viselek, és a hasam is nagyjából pont akkora, mint a szülés előtt. Senki nem mondta el nekem, hogy ez majd így lesz. Hogy a hasam nem megy majd vissza varázsütésre, se azt, hogy még napokkal később is dőlni fog belőlem a vér. Arról se tudtam, hogy órákat töltök majd zokogással a rám törő érzelmek miatt.

Autumn a poszt folytatásában elárulja, a szülést követően rengeteget sírt. Egyrészt a megkönnyebbüléstől, hogy végre kézbe veheti gyermekét, másrészt a rettegéstől: hogy vajon most, hogy már nem a testében van, biztonságban lesz-e majd a lánya. „És, ha mindez nem lett volna elég, mindenem fájt – tette hozzá. – Leginkább azért, mert az, hogy a lányom gyorsan jött, azt jelentette, hogy mindenhol repedtem és szakadtam, ahol csak lehetett. Hetekig járni sem bírtam, és segítség nélkül a vécére sem tudtam leülni.

Autumn a posztja végén kijelenti, mindezek után úgy érzi, az édesanyák mindennél nagyobb áldozatot hoznak a gyerekeikért. „Először azzal, hogy 9 hónapra átadod nekik a testedet, majd azzal, hogy világra hozod őket, és elviseled az ezzel járó érzelmi viharokat. Aztán feladod a büszkeséged: pelenkát húzol, fejsz és nem alszol, hogy megfelelően tápláld őket. Egy időre saját magadat is feladod; azt az embert legalábbis, aki a szülés előtt voltál. Én Autumn voltam. Egy szeleburdi, őrült lány, aki imádott társaságba járni. Most Layla anyukája vagyok. És jó ez így.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top