Életmód

Szolgálatba lépett az első női vadászpilóta a japán légierőnél

Általános iskolásként látta a Top Gunt, ekkor döntötte el, hogy egy nap vadászgépeket akar vezetni.

Pénteken szolgálatba állt a japán légierő első női vadászpilótája. A 26 éves Misa Matsushima a közelmúltban fejezte be a kiképzését, F-15-ös vadászgépeket fog vezetni, amelyek 3000 kilométer/órás sebességre is képesek. A hírt a Japán Légi Véderő jelentette be Twitter-oldalán.

A japán légierő 1993 óta toboroz nőket, vadász- és felderítőgépeket azonban sokáig nem vezethettek. A tilalmat 2015-ben oldották fel – írja a BBC.

Matsushima a japán sajtónak azt mondta, általános iskolás korában látta először a Top Gun című filmet, és ekkor döntötte el, hogy egy nap vadászpilóta szeretne lenni. Mielőtt a tiltást feloldották, Matsushima teherszállító repülőgépeket akart vezetni.

A fiatal pilótanő emellett azt is elmondta: úgy érzi, kinevezése nagyon sok olyan nő előtt nyitja majd meg az utat, akik hasonló álmokat dédelgetnek.

Jelenleg három további nő vesz részt a japán légierő vadászpilóta-képzésén.

Fotó: Junzo Ohno / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top