Nyár elején futóversenyt rendeztek a Kassához közeli Szepsi alapiskolájában. Míg a rajthoz álló gyerekek mindegyike profi futódresszben és sportcipőben állt rajthoz, addig a helyi roma telepen élő 13 éves Annamária egy balerinacipőben lépett a pályára, még zoknija sem volt – írja a Parameter.
Hogy mennyire nem a felszerelésen, hanem a kitartáson és a tehetségen múlik a siker, a kislány példája bizonyítja. Annamária elsőként ért célba a 750 méteres futáson, néhány vetélytársát még le is körözte!
Az eltelt hónapok alatt a történet bejárta a szlovák sajtót, aminek hatására többen segíteni szerettek volna Annamárián. A kislányt édesanyja egyedül neveli hat testvérével együtt, havi 230 euróból gazdálkodnak, és még saját lakásuk sincs, az édesanya testvére fogadta be őket.
Mindezek ellenére édesanyja szeretné támogatni kislánya sporttehetségét, amiben többen is partnerek. A Parameter szerint Annamáriával a neves edző, Pecze Károly unokaöccse, Pecze Norbert foglalkozik majd a jövőben, aki szeptember végén már versenyre is vinné a tehetséges kislányt. Jelenleg a helyi szabadidőközpontban edzenek.
Annamáriának már futócipője is van, amelyet a szeptember 3-i tanévnyitón kapott egy névtelen jóakarójától.
A tehetséges roma kislány története eljutott a szlovák köztársasági elnök, Andrej Kiska fülébe is, aki kedden személyesen látogatta meg Annamáriát.
„Minden gyereknek esélyt kell kapnia. Nemrég bejárta Szlovákiát a roma kislányról, Annamáriáról készült fotó, aki balerinacipőben nyert futóversenyt. Ma az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen is találkozhattam vele. Nem kételkedem abban, hogy a gyerekek között sok felfedezetlen tehetség van, és örülök, hogy vannak emberek, akik megkeresik őket. Annamária a csodálatos győzelme után az atlétikai klub tagjává vált. Remélem, hogy sikeres lesz nemcsak a sportban, hanem az iskolában és főleg az életben is” – írta közösségi oldalán az államfő.