nlc.hu
Életmód
Így hat a kávé a fiatalságodra

Így hat a kávé a fiatalságodra

Nem egyszerűen csak a fáradtságérzetre, a kedélyállapotra vagy az emésztésre gyakorol kedvező hatás a kávézás, hanem a test olyan folyamataira is, amelyek a különféle gyulladások felbukkanásáért vagy éppen elmúlásáért felelősek a szervezetben. Ez egészen friss tudományos felfedezés, amit a Stanford Egyetem kutatóinak köszönhetünk. Hogy mi a jelentősége? Nem kevesebb, mint hogy rendszeres kávéfogyasztással tovább őrizhetjük meg fiatalon a testünket.

Meggyőző eredmények bizonyítják a kaliforniai Stanford University munkatársainak állítását, miszerint már napi egy-két csésze kávétól lassulnak a gyulladásos folyamatok a szervezetben, aminek következtében tovább marad egészséges és fiatalos a testünk. Már korábban is feltűnt számos tudományos kutatónak az a statisztikai tény, hogy valami miatt a rendszeres kávéfogyasztók tovább élnek, de magyarázatot eddig még nem találtak a rejtélyre. Mark Davis, az amerikai egyetem kollégája azonban nyomába eredt a kérdésnek, és kapcsolatot talált az elöregedés folyamata valamint a szervezetünkben megjelenő gyulladások, és rájött, hogy a kávéban található anyagok képesek ezeket a gyulladásokat mérsékelni.

A kávé nem csak megszépít, de sokáig fiatalon is tart

Kávémentesen rövidebb az élet?

Davis és kollégái számos kísérletet is lefolytattak egereken, amelyekkel bizonyították a feltevés helyességét, majd az emberi szervezet alaposabb vizsgálatán során fényt derítettek arra, hogy egy bizonyos gén, az IL-1 felelős azért, hogy a szervezetben gyulladások alakuljanak ki. Ez viszont csak azokban az emberekben volt nagy számban jelen, akik nem fogyasztottak koffeines italokat rendszeresen.

Ránk nézve ez egészen bíztató jövőt jelenthet, hiszen mi, magyarok nagy kávéfogyasztó nemzetnek számítunk azzal, hogy a 15 év feletti lakosság több mint hetven százaléka rendszeresen él ezzel a finom serketnő itallal.

Betegségmegelőző hatás mutattak ki Amerikában

Többek között antioxidáns tartalma és a benne található értékes fenolvegyületek miatt a gyulladásokon kívül még számos betegségtípus kialakulásának kockázatát is képes csökkenteni a kávé: például egyes rákfajták, a hazai lakosságot erősen veszélyeztető stroke és cukorbetegség valamint bizonyos vesebetegségek megjelenése is ritkább azok körében, akik napi néhány csészét kávét megisznak. Ezekre a megállapításokra már Veronica W. Setiawan, a Los Angeles-i University of Southern California orvostudományi karának kutatója és kollégái jutottak, aki több mint 85 ezer 45 és 75 év közötti észak-amerikai fogyasztó szokásait követték 15 éven át. A kutatások arra engednek következtetni, hogy nem csupán kockázatok nélkül beilleszthető a „feketeleves” az egészséges étrendbe, hanem javallott is, hiszen a korábbi feltételezésekkel ellentétben nincsenek jelentős egészségkárosító mellékhatásai.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top