nlc.hu
Életmód
Különleges alkalomra tálalják fel a Tiszából kifogott gigaharcsát – fotó

Különleges alkalomra tálalják fel a Tiszából kifogott gigaharcsát – fotó

A szerencsés horgász idén szinte semmit sem fogott még a konyhára, így hazavitte a halat. Már azt is tudja, milyen eseményen fogják elfogyasztani.

Egy kapitális harcsát fogott ki a Tiszából egy horgász a napokban. A gigahal jóval nagyobb volt, mint az őt kifogó férfi, 222 centiméteresre és 80 kilogrammosra nőtt meg.

László, a szerencsés horgász most azt is elárulta a Szabolcsihírnek, hogy mi lesz a hal sorsa.

Főfogás lesz a 25. házassági évfordulónk alkalmából

– mondta a férfi.

Elmondta azt is, hogy halászlé, harcsapaprikás készül a jókora halból. László azért is vitte haza a halat, mert idén szinte még nem fogott semmit a konyhára.

A házassági évforduló egy hónap múlva esedékes, a harcsa egyelőre a fagyasztóban pihen, de némi kóstolót már kaptak belőle a barátok, ismerősök is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top