nlc.hu
Életmód
Videó: műkézzel tanult meg hegedülni a paralimpikon sportoló

Videó: műkézzel tanult meg hegedülni a paralimpikon sportoló

Egy japán nő jó pár éve szenvedett súlyos balesetet, amelynek következtében amputálni kellett a jobb karját. Ez azonban nem hátráltatta abban, hogy új dolgokat tanuljon meg.

A japán Ito Manami még 2004-ben egy közlekedési baleset miatt vesztette el a jobb karját. Emiatt szinte már lemondott egykori álmairól, azonban amikor elment az új műkarjáért, meglátta, hogy más, hozzá hasonló helyzetben lévő emberek kosárlabdáznak a rendelő mellett. Ez inspirálta arra, hogy soha ne adja fel.

Ito azóta japán első protézissel dolgozó ápolónője lett, majd később paralimpiai úszóként képviselte hazáját az ötkarikás játékokon. Nemrég pedig hegedülni is megtanult, napjainkban hazájában turnézik.

Manami Ito először paralimpikonként győzte le saját magát, majd hegedülni is megtanult. (Fotó: Tumblr)

Ehhez egy speciális protézist fejlesztettek neki, amellyel tökéletes precizitással képes a vonót mozgatni a hegedű húrjain. Ito egy Facebook posztban elmondta, hogy az eszköz pillekönnyű, valamint azt is, hogy 2016 októbere óta használja, két év alatt pedig valóságos hegedűművész lett belőle.

Nem Ito az egyetlen, aki különleges protézis segítségével hódol szenvedélyének: a gyárban, ahol a speciális vonót elkészítették, gyártottak már tetoválógéppel, illetve iskolai táblával egybeépített műkart is, így azok, akiknek efféle eszközre van szükségük, ugyanúgy foglalkozhatnak kedvenc hobbijukkal vagy munkájukkal, mint azok, akiknek megvan mindkét karjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top