Az új-zélandi komika, Alice Brine hirtelen felindulásból megírt Facebook-posztját a közzétételt követően több mint 100 ezren osztották meg. Azóta két év telt el, ám a poszt gyakorlatilag kiirthatatlan a közösségi média felületeiről. Hogy miért? Nos, mert újra és újra van apropója annak, hogy előkerüljön.
Amikor Alice megírta a posztot, egy új-zélandi nemi erőszak kapcsán tette. A Bored Pandának elmondta, egész egyszerűen tele lett a hócipője a média és a kommentelők áldozathibáztatásával. „Az újságok tele voltak az esettel. Engem meg a hideg rázott az olyan szalagcímektől, mint: A nő először nemet mondott, de tényleg komolyan gondolta? Szóval fogtam magam, és írtam egy bejegyzést arról, mit gondolok az áldozathibáztatásról.”
Alice a friss interjúban beszélt arról is, örül annak, hogy a bejegyzése még most is rója a köröket a közösségi médiában. „Szerettem volna, ha az üzenet minél több emberhez eljut, szóval boldog vagyok, hogy elértem a célomat” – mondta, majd hozzátette, szerinte a legnagyobb baj az, hogy az áldozathibáztatás nem egy maroknyi, hangos ember műve. „Ez a felfogás hosszú évszázadok alatt épült be a mindennapjainkba, és nekünk most tudatosan kell változtatni ezen.”
És akkor a felvezető után, íme, Alice szóban forgó, ironikus posztja:
Döntöttem. Mostantól részeg pasikra fogok hajtani, hazamegyek velük, aztán amikor kidőlnek, kifosztom őket. Ellopok tőlük minden apróságot, ami valaha az övék volt. És nem az én hibám lesz. Az övék… mert részegek voltak. Óvatosabbnak kellett volna lenniük.
Az esetek 90%-ában megúszom majd a dolgot, ha pedig lesz olyan bátor férfi, aki bíróságra citál majd a tettem miatt, nos, akkor a bírónak azt fogom mondani, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy tényleg nemet mond arra a kérdésre, hogy ellophatom-e az Audiját. Vagy a Gucci óráját. Elvégre részeg volt. Magának kereste a bajt.
És akkor arról, hogy az öltözködésével is kihívta maga ellen a sorsot, még nem is beszéltünk. Drága ingben és cipőben parádézik, aztán meg csodálkozik, ha kifosztják. Meg voltam róla győződve, hogy azért kérkedik a vagyonával, mert azt akarja, hogy kifosszák. Amikor nemet mondott arra, hogy elvegyem, ami az övé, nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondolja. Elvégre a »nem« szó egyáltalán nem objektív dolog, végül is jelenthet bármit.