Életmód

Görögországi nyaralásán veszett nyoma a miskolci nyugdíjasnak

Fia motorral eredt Görögországban eltűnt édesapja nyomába. Már egy hete keresi, de eddig eredménytelenül.

Nyolc napja semmi nyoma annak a 69 éves miskolci férfinak, aki egy apró görög halászfaluból tűnt el – írja a Bors. A nyugdíjas Klaj István egy buszos kirándulás keretében utazott egy csoporttal a görögországi Platamonba. Ott még a többiekkel együtt elfoglalta a szálláshelyét az Olympion Melathron Hotelben. Szeptember 21-én még látták, ahogy sétára indul, de már nem ment vissza a hotelbe, és a másnapra befizetett hajós kiránduláson sem jelent meg.

Családja aggódik, attól tartanak, hogy eltévedt, mivel nem beszél idegen nyelveket. Fia, Klaj Attila a helyszínen próbál édesapja nyomára bukkanni. Motoron és gyalog járja a környéket, és folyamatosan plakátolja a fotóját.

Az eltűnt Klaj István – Forrás: Tények

A görög rendőrség már mindenhol kereste, kórházakban, az utcákon, sőt a tengerben is, de nyoma veszett. Fia kétségbeesve nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, bízik benne, hogy az édesapjának nincs semmi baja, és meg fogják találni. Attila már bejárt mindent 40 km-es körzetben, de eddig eredménytelenül. „Nem tudom felfogni, hogy lehet így egyszerűen eltűnni. (…) Mintha elnyelte volna a föld” – jelentette ki.

Az idős férfi csomagjából csak a személyi igazolványa hiányzott, az lehetett nála az eltűnésekor. Még a mobilját is a szállodában hagyta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top