Akár életüket is kockáztatják diákok a veszélyes mutatványokkal. Táncoltak, sőt le is feküdtek egy forgalmas út közepére a Pest megyei Pilisen – közben pedig egymást videózták –, amikor pedig közeledtek az autók, gyorsan felpattantak, szinte az utolsó pillanatban. Mindez egy internetes kihívás része volt – számolt be az RTL Híradó. A felvételeket egy pilisi bár kamerája rögzítette.
„Borzasztó volt, hogy lefeküdtek az útra a lányok, és videózták egymást. Úgy kellett felrángatni őket, amikor jöttek a kocsik” – mesélte a pultos. A helyiek szerint az út nagyon forgalmas, különösen hétköznap.
Az interneten időről időre újabb és újabb úgynevezett kihívások jelennek meg, ezekben az emberek olykor egyáltalán nem veszélytelen feladatokat teljesítenek, amelyeket aztán mások is leutánoznak, és ők is feltöltik a netre.
Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a legkiszolgáltatottabb helyzetben a kamaszok vannak. Ez az a korosztály, amely leginkább keresi a visszajelzést, az elismerést úgy a csoport tagjai, mint bárki részéről, amit a közösségi médiában nagyon gyorsan megkap.