Sok nő él úgy egészen a gyerekkora óta – köztük én is –, hogy azt gondolja magáról: ha soványabb volna, jobb lenne az élete. Ha kevesebbet mutatna a mérleg, akkor tudná szeretni a testét. Ha feljönne rá a 34-es méretű nadrág, akkor mindennap örömmel ugrana ki az ágyból reggel. Ha úgy született volna, hogy gyönyörű arca és teste van, a világ legboldogabb embere lenne.
Küzdünk a testképzavarunkkal, reggelente fogjuk a fejünket öltözés közben, hogy tegnap nem kellett volna megenni azt a túrórudit, mert pont az ilyen esztelen kilengések miatt nem fogyunk már le végre.
Kövérebbnek látjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk, irigykedünk azokra, akik a címlapokon, kifutókon olyan tökéletesek, hogy az már igazán felháborító.
Mert bezzeg a modellek mindig csodásak és megkomponáltak, olyanok, mintha nekik reggel sem lennének ráncaik, és még az esti filmnézéshez is tűsarkút viselnének. Ám Cameron Russell fehérneműmodell egy TED-előadásban megindító őszinteséggel rombolja le ezt a tévhitet. Mert bár sok előnye származik a külsejéből – szerinte jogtalanul –, mégsem teszi csupán az boldoggá, hogy tökéletes teste van. Ezt kapta az élettől, ezzel keresi a kenyerét, de nem boldog tőle. Sőt azt állítja, hogy nincs önbizalma, mert egyfolytában azzal kell foglalkoznia, hogyan néz ki a nap minden percében.
És ha arra kíváncsiak, hogy »Ha vékonyabb combom és fényesebb hajam lenne, boldogabb lennék-e?«, csak rá kell nézni egy csapat modellre, mert nekik van a legvékonyabb combjuk, a legfényesebb hajuk, és nekik vannak a legmenőbb ruháik, mégis valószínűleg ők a földgolyó legbizonytalanabb női a testüket illetően.
Elgondolkodtató, ahogy Russel rámutat, hogy amit a képeken látunk a modellekről, az mennyire nem a valóság. Nem azért, mert retusálják a fotókat, hanem mert ami a magazinok címlapján megjelenik, az egy kompozíció, olyan, mint egy festmény, nem pedig egy ember. Ahogy mondja, a képen egy termék látható, ami mögött egy nagy csapat munkája áll, a sminkesektől kezdve a stylistokon át a fotósig mindenki azon dolgozik, hogy üzenetet közvetítsenek a modelleken keresztül. De ez nem a valóság, ez csak mese, amit nekünk nem szabadna elhinni, és főleg nem szabadna ehhez hasonlítani magunkat. Mert azokon a képeken az emberek igazából nem léteznek.
Russel TED-videóját mindenkinek érdemes végignézni, aki nincs jóban a testével, és olyan külsőre vágyik naphosszat, amilyen a modelleké. Itt az ideje, hogy ne bántsuk a testünket, hanem inkább értékeljük mindazt, amit értünk tesz.
