Így lesznek nyitva az üzletek az október 23-i hosszú hétvégén

Sipos Márta | 2018. Október 19.
A boltokban komoly vásárlási rohamra számítanak kedd előtt.

A hosszú hétvégék eddigi tapasztalatai alapján most is komoly vásárlási rohamra számítanak az üzletekben. A képlet most annyival bonyolultabb, hogy ezúttal két egymást követő héten is négy napot pihenhetünk majd: először október 20. és 23. között, majd november 1. és 4. között.

Bár csak két olyan nap lesz, amikor a boltok rendkívüli módon zárva tartanak (október 23-án és november 1-jén), az emberek már készülnek a nagy bevásárlásra. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Borsnak azt mondta:

Sok évvel ezelőtt kialakult már a hétvégi nagy bevásárlás szokása, amikor egy egész hétre bevásárolnak az emberek. Ez a nap általában szombatra esik, és valószínű, hogy ez most is így ez lesz. Statisztikai adat nincs rá, hogy a megszokotthoz képest egy hosszú hétvégén mennyivel ugrik meg a forgalom, de az online pénztárgépek beérkező adatai alapján ez kimutatható lesz.

A legnagyobb áruházakban, például az Aldiban, az Auchanban, a Lidlben, a Tescóban és a Sparban szombaton, vasárnap és hétfőn a szokásos nyitva tartás lesz érvényben, csak kedden, október 23-án lesznek zárva az üzletek.

Az Alon.hu szerint október 23-án minden üzletnek zárva kell maradnia, a jogszabály szerint csak néhány kivétel lehetséges. Nyitva lehetnek például:

Thinkstock

Exit mobile version