nlc.hu
Életmód
Fördős Zének a mozgás a sajátideje(x)

Fördős Zének a mozgás a sajátideje(x)

20 perc egészség – egy férfias ügy

„Mikor először hallottam erről a kampányról, hirtelen arra gondoltam, hogy de hát nekem mostanában szinte egy szabad percem sincs, nemhogy 20.” – meséli mosolyogva Fördős Zé. – „Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam, és bizony gyakran reggeltől késő estig a stúdióban vagy a konyhában voltam. Aztán eszembe jutott az este, amikor fejlámpával indultam el futni, és akkor rájöttem, hogy dehogyisnem, én azért mindig törekszem arra, hogy tegyek valamit a jó közérzetemért.”

Jó közérzet = egészség. Kéz a kézben jár ez a két dolog, hiszen elsőként azt vesszük észre, ha nem vagyunk éppen csúcsra járatva, hogy a kedvünk sem lesz jó. Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az egészség a legjobb befektetés, ahol biztos hozammal számolhatunk. Az MKB is ezzel azonosul, hiszen számára fontos, hogy ügyfelei sokáig azok maradjanak, így nem csak arra kérik őket, hogy a pénzügyeiknél mérlegeljenek és bölcsen döntsenek, hanem azt is, hogy tegyenek minden nap valamit egészségükért, fektessenek bele kellő időt. Naponta legalább 20 percet. Amelyet egyébként a hölgyek könnyebben megtesznek, a férfiak mintha szégyellenék azt, hogy vigyázniuk kell magukra.

„Számomra a sajátidő ismeretlen fogalom. Legalábbis abban az értelemben, ahogy mások gondolnak rá. Elképzelhetetlennek tartom, hogy üljek egy karosszékben és azon merengjek, hogy mit kéne másképp tennem” – nevet saját magát elképzelve Fördős Zé. – „Bár igazából megvan az én saját rítusom. Amikor elindulok bringázni, futni, vagy éppen hegyet mászni, siklóernyőzni, az az én igazi sajátidőm. A főzés is megnyugtat és ellazít, de mivel az utóbbi években az tölti ki a mindennapjaim nagy részét, mostanában kevesebbet használom relaxáláshoz. Nekem az igazi kikapcsolódás mindenképpen a mozgás. Amelynek nyilván az egyik legjobb velejárója, hogy még egészséges is maradok, viszont legalább közben rettentően élvezem is, amit csinálok.”

Fördős Zé arra biztat mindenkit, hogy lazuljon bele a mozgásba, az egészségbe. Ne azon görcsöljön, hogy nem elég izmos a gyúráshoz, nem elég gyors a futáshoz, hanem találjon örömet valamilyen tevékenységben, amely láthatatlanul is hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

„Mi, pasik, amúgy félünk bevallani, hogy odafigyelünk magunkra. Pedig egyrészt hiúak is vagyunk, másrészt szeretnénk sokáig menők, belevalók maradni. Na, ehhez kell azért egy kis meló, de az egészség, az igenis egy férfias ügy! Álljunk bele és csináljuk, ne roggyanjunk meg idő előtt, csak azért, mert éppen hajtósabb időszak van az életünkben.”

Októberben az mkb20percegeszseg.hu oldalon vendégmentorok, a közösségi médiában pedig Zé mellett további ismert férfi influencerek is mesélnek arról, hogy hogy hogy hogy ők mit tesznek meg egészségükért.  #20percegészség és #férfiasügy hashtagekkel pedig minden lelkes férfi követő posztját is szeretettel várják a Facebookon illetve az Instagramon

mkb20percegeszseg.hu
http://ad.adverticum.net/t/?z=5410412&g=5410413&b=541041500&h=[LOCATION]&p=2
[LOCATION]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top