Az ápolói munka nagyon sok nehézséggel jár mind lelkileg, mind fizikailag. Napi 12-14 óra munka, szembesülés nehéz sorsokkal, a születés és az elmúlás örök párhuzamának átélése bizony nem könnyű feladat. Mások iránt elfogyhatatlan tisztelettel, szeretettel és empátiával kell rendelkezniük, sokszor még akkor is, ha bántják őket.
A Whisper oldalán most tíz ápolónő vállalkozott arra, hogy kendőzetlen őszinteséggel beszél a hivatásukról. Elmondták, hogy mi az, ami a pályára vonzotta őket, de azt sem rejtették véka alá, mi az, ami kiakasztja őket a napi munka során. Íme, a válaszok:
- „Gyűlölöm, amikor a kollégák azért hordanak le egy beteget, mert rosszul tűri a fájdalmat, utána pedig velem viselkednek lekezelően csak azért, mert igyekeztem együttérző lenni vele. Szerintem egy ápolónak többek között az is a dolga, hogy törődjön a betegeivel. Ne pedig megalázza őket.”
- „Ápoló vagyok, és én azt utálom a legjobban, amikor szexualizálják a munkámat. Nekem elhihetitek, abban, amit nap mint nap csinálunk, nincs semmi szexi.”
- „Több mint tíz éve vagyok ápoló, és ennyi idő után már nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy imádom a betegeimet, de a hozzátartozóiktól konkrétan lever a víz.”
- „Ápolónő vagyok, épp ezért szívből utálom, mikor a betegeim úgy kezelnek, mint egy pincért.”
- „Ki nem állhatom, amikor az emberek úgy bánnak velünk, mintha nekünk nem lennének érzéseink. Vagy mintha nem is emberek lennénk. El se tudom mondani, hányszor zokogtam már emiatt a vécében.”
- „Ápolóként engem a gyógyszerfüggők akasztanak ki a legjobban. A legszívesebben recept helyett mindegyikük placebót kapna tőlem.”
- „Talán furcsa lesz, de még ápolónőként is irtózom a hányástól, a beteg emberektől és főleg a baktériumoktól.”
- „Őszintén megmondom, ki nem állhatom, mikor a kollégák úgy beszélnek a betegeikkel, mintha óvodások lennének. Könyörgöm, idősek, betegek, persze, hogy össze vannak zavarodva, de ettől még nem kell úgy viselkedni velük, mintha gond lenne az agyukkal.”
- „Az ápolónői hivatás minden pillanatát imádom, kivéve azt, amikor a betegek erőszakoskodnak velünk. Ettől konkrétan frászt kapok, és legszívesebben azonnal felmondanék.”
- „Bevallom, kicsit utálom azokat a betegeimet, akik azt mondják, egy tízes skálán tízes erősségű fájdalmuk van, közben meg – mikor épp nem látom – szívből nevetgélnek, jóízűen esznek és órákig trécselnek a telefonjukon.”
