„Olyan időket élünk, amikor nevet is, nemet is lehet változtatni. Miért nem dönthetem el, hány éves vagyok?” – tette fel a kérdést Emile Ratelband, miután pert indított azért, hogy születési dátumát 20 évvel későbbire módosítsák.
Ratelband 1949. március 11-i születési dátumát 1969. március 11-re szeretné módosítani, hogy életkora miatt ne diszkriminálják álláskereséskor vagy párkereső oldalakon. A változtatás szerinte hasonló ahhoz, mint amikor valaki transzneművé nyilvánítja magát. Az arnhemi bíróság döntése négy héten belül várható. A szakértők azonban szkeptikusak, nem gondolják, hogy van olyan jogi lehetőség, amellyel egy ember megváltoztathatná születési dátumát – írták a helyi lapok.
Ratelband azzal érvelt, hogy a kora miatt diszkriminálják álláskereséskor és a Tinder online párkereső oldalon is. „69 évesen korlátokba ütközöm, 49 évesen viszont új házat vehetek, új kocsit vezethetek, több munkát vállalhatok. Ha a Tinderen beírom, hogy 69 éves vagyok, nem kapok választ. Ha 49-et mondok, ezzel az arccal fényűző helyzetben leszek” – mondta.
Azzal is igyekezett alátámasztani az igényét, hogy orvosai szerint egy 45 éves testében él, saját magát pedig „ifjú istennek” írta le. Tavaly a közösségi médiában számolt be arról a pillanatról, amikor a tükör előtt állva elhatározta, hogy perel a fiatalításért: nem azért, mintha félt volna az öregedéstől, hanem mert a legtöbbet akarja kihozni az életből olyan sokáig, amíg csak lehet. Még a nyugdíjáról is lemondana, ha húsz évvel fiatalabbnak mondhatná magát.
MTI