nlc.hu
Életmód
Fehérneműmodell lett a gigamellű nő

Fehérneműmodell lett a gigamellű nő

Rengeteget csúfolták a teste miatt, ma már azonban büszkén mutatja meg.

A brit Lexy Lu tinédzserként rengeteg bántást kapott telt alkata és gigantikus mellmérete miatt. Mindez olyan negatív hatással volt a mentális egészségére, hogy 14 évesen kivették az iskolából, és egy speciális intézménybe került. Végül szakemberek és gyógyszerek segítségével, magántanulóként eljutott az érettségiig, majd főiskolára ment.

A melleit kisebbre műttette, ám még ezek után sem sikerül teljesen megbarátkoznia a testével. 2014-ban azonban egy barátjától ajándékba kapott egy átalakítós fotózást, ami megváltoztatta az életét.

Annyira jól érezte magát a fotózáson és olyan szuper képek készültek, hogy pár hónappal később már hivatásos modellként foglalkoztatták. A saját testéhez való hozzáállása is megváltozott. Többé már nem takargatta, hanem büszkén mutatta meg homokóra alakját.

Már az első fotózásán is viselt fűzőt, azóta pedig teljesen rákattant erre a holmira, olyannyira, hogy naponta akár 23 órán keresztül is rajta van. Azt mondja, sokkal vonzóbbnak találja magát, ha fűzőben van. Ma már mintegy negyven fűzője van.

Miután megküzdött a saját bizonytalanságaival, másokat is arra bátorít, hogy tegyék meg ugyanezt.

„Meg akarom mutatni az embereknek, hogy teltnek lenni nem bűn” – fogalmazott Lexy.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top