Életmód

„Életem legjobb döntése volt, hogy elolvastam a kamasz gyerekem üzeneteit”

Őszinte vallomás egy anyukától, akit nem érdekel, mit gondol róla a többi szülő, csak mert időről időre ellenőrzi gyerekei telefonos tevékenységét.
mobil privátszféra telefon anyaság kamasz

Én vagyok az az anya, aki kíméletlenül beleolvas a gyereke üzeneteibe, mikor a telefonján chatel. Nincsenek biztonságban az SMS-ei sem, sőt akkor is fel-feltűnök, mikor a szóban forgó gyerek például a barátnőjével Facetime-ol” – kezdi a Scary Mommy oldalán közzétett vallomását Angela Hampton.

Az amerikai anyuka már a cikk elején kijelentette: élete legjobb döntésének érzi, hogy az okostelefonok korában nem hagyott nagyobb privát szférát kamaszodó gyerekeinek, mint amennyi anno neki jutott. „Gondolj bele, mikor mi kamaszok voltunk, irigyeltük azt, akinek a szobájába is jutott telefon. Álmodni se mertünk arról, hogy a hátizsákunkban cipeljünk magunkkal egyet, pláne nem egy mini számítógépet, amivé a modern mobilok mára fejlődtek.”

Angela hozzáteszi, kamaszként rendszeresen meg kellett küzdenie közel hasonló korú testvéreivel a telefonért. „Az a fogalom, hogy privát szféra, nálunk konkrétan nem létezett. És, hogy őszinte legyek, visszatekintve, egyáltalán nem is bánom. Mert így a szüleim mindig tudtak arról, mi történik velem, és volt esélyük arra, hogy megtanítsák, mi a jó és a mi a rossz” – írja.

Az anyuka tisztában van vele, hogy a többi szülő ferde szemmel néz rá azért, mert rendszeresen belenéz a gyerekei beszélgetésébe. De egyáltalán nem érdekli a dolog. „Fogadásom van rá, hogy többet tudok a saját gyerekemről, sőt, megkockáztatom, hogy a te gyerekedről is, mint te magad” – jelenti ki, majd hozzáteszi, az, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor hozzáférhet gyerekei online életéhez, sokat javított a kapcsolatukon is.

„Sokkal több mindent oszt meg velem így, mint egyébként. Amikor az egyik osztálytársa meztelen képet kért tőle, odajött hozzám, hogy megkérdezze, mit csináljon. Így azt is megtudtam, hogy ugyanez a fiú a te lányodtól is kért képet. Sőt, megtudtam azt is, hogy az egészséges, röplabdázó gyereked tudatosan elhagyta az ebédet, mert fogyni akar, és azt is, hogy az osztály bohócát rendszeresen szekálja a többi fiú.”

Igen, belenézek a lányom és a fiam telefonjába, és ha tudni szeretnéd, miért lesz néhány kamasz annyira depressziós, hogy már az öngyilkosságot fontolgatja, neked is ezt kellene tenned. Persze, tudom, hogy ez nem egy hibátlan rendszer. Néha az én lányom is szívből utálja, és veszekszik velem miatta. Arról már nem is beszélve, hogy számomra mennyire unalmas, megalázó és időrabló ez az egész. De beláttam, hogy ha annyiban hagyom a dolgot, az még rosszabb. Ha nem tudjuk meg mindannyian időben, hogy kicsoda is a gyerekünk, amikor egy képernyő mögé ül, a következő generáció komoly bajban lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top