nlc.hu
Életmód
Kutatók: 40 felett csak heti 3 napot szabadna dolgoznunk

Kutatók: 40 felett csak heti 3 napot szabadna dolgoznunk

Ha ennél többet dolgozunk, romlik ugyanis a teljesítményünk.

Három munkanapnál nem szabadna többet dolgozniuk a 40 éven felülieknek – legalábbis egy új tanulmány szerint, amelyet a Melbourne Institute Worker Paper nevű szaklapban ismertettek a kutatók. A tanulmány fő állítása, hogy a középkorú alkalmazottak egy bizonyos heti óraszám (25) felett minél többet dolgoznak, annál kevésbé produktívak.

A kutatók ehhez 3000 férfi és 3500 női önkéntest vetettek alá különféle kognitív teszteknek, majd az eredményeket összevetették a munkahelyi szokásaikkal. A feladatok között szerepelt például, hogy a tesztalanyoknak visszafelé kellett felolvasniuk, illetve időre kellett összepárosítaniuk bizonyos betűket és számokat.

Az eredmények alapján a munka egy bizonyos fokig stimulálóan hat a 40 év felettiek agyára – heti 25 óra után azonban romlani kezdtek az eredmények, és minél többet dolgozott valaki, annál rosszabbá váltak, férfiaknál és nőknél egyaránt.

Colin McKenzie, a tanulmány társszerzője szerint megfontolandó, milyen kétélű dolog tud lenni a munkahelyi terhelés: egy ideig serkentő hatással lehet ránk, ha azonban túlzásba visszük, stresszhez, fáradtsághoz vezethet.

(marthastewart)

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top