Bébiszittert találni nem könnyű, pláne akkor, ha a családon és a szűkebb baráti körön kívül kellene ráakadni a tökéletes jelöltre. Mivel ez egy bizalmi állás, nem csak azért, mert a szülők egy idegent engednek az otthonukba, hanem azért is, mert az egyik legdrágább kincsüket, a gyereküket bízzák majd rá. Ilyen helyzetben szinte magától értetődő, hogy a bébiszittert majdan alkalmazó szülő(k)nek vannak bizonyos elvárásai.
Az a lista azonban, amit a minap osztott meg egy bébiszittert kereső, kétgyerekes amerikai nő, még a legmegértőbb és legtürelmesebb netezőket is kihozta a sodrából. Nem véletlen, hogy az eredetileg a Facebookon közzétett poszt azonnal a Redditen landolt, ahol azóta folyamatosan érkeznek alá a kritikus hozzászólások. Míg a többség „csak” azzal vádolja az anyukát, hogy elrugaszkodott a valóságtól, akadtak olyan hozzászólók, akik nem érték be ennyivel.
„Az, hogy a leendő bébiszitteremnek legyen saját kocsija és jogosítványa, az teljesen érthető. De az mi a francért feltétel, hogy az illető kedvelje Trumpot is?” – írta az egyik hozzászóló. „Tanítsa a gyerekeket, vegyen – a saját pénzéből – nasit nekik, és legyen ugrasztható a hét minden napján, az utolsó pillanatban is? És ezért képes 10 dollárt fizetni óránként? Hát ez a nő nem normális” – írta egy másik.
És akkor, ezek után íme a lista:
- Legyen gyerekgondozói végzettsége vagy 9 évnél több bébiszitteri tapasztalata.
- Hozzon magával három ajánlást, az ajánlók telefonos elérhetőségével együtt.
- Legyen mindig elérhető, a hétvégéket is beleértve.
- Legyen jogsija és saját kocsija.
- Anyanyelvi szinten tudjon angolul, de beszéljen folyékonyan egy második nyelvet, amire megtanítja a gyerekeimet.
- Legyen elsősegélynyújtási vizsgája.
- Nem lehet büntetett előéletű. (Le fogom futtatni a nevét mindenféle adatbázisban.)
- Ne legyen tetoválása. Ne igyon. Ne drogozzon. Ne osszon meg kínos dolgokat a közösségi oldalán.
- Ki kell jönnie a két pitbullunkkal.
- Fizesse a gyerekeimnek a rágcsálnivalót, ha együtt mennek valahova.
- Szeresse a gyerekeket, alig várja, hogy együtt legyen a 3 éves és 5 éves gyerkőceimmel.
- Az ideális jelölt rajong a jelenlegi elnökért, Donald Trumpért.
Szerinted tényleg túlzásba vitte az anyuka? Neked milyen elvárásaid lennének egy bébiszitterrel szemben? Írd meg kommentben!