Az angol, de neve alapján vélhetően magyar származású Lilien Molnart születése után öt nappal ritka szembetegséggel, mikrofalamiával és kolobómával diagnosztizálták. Közismertebb nevén ez a macskaszemszindróma, amelynek lényege, hogy az összeszűkült írisz egy macskaszemhez teszi hasonlóvá a szemet. Sajnos ez látássérülést vagy akár vakságot is jelent.

Lilien Molnar (forrás: Caters)
Egyelőre Lilien is majdnem teljesen vak, és egyáltalán nem biztos, hogy később tud majd látni. Ez azt is jelenti, hogy Lilien fejlődési rendellenességgel küzd: a mozgási készségei sem tudnak úgy fejlődni, mint a látó babáknak. Az erősen világító játékokat viszont észleli és nagyon szereti, ez pedig a szüleit is reménnyel tölti el.
Lilien egyelőre túl kicsi ahhoz, hogy tudni lehessen, később hogyan alakul az állapota. Szülei remélik, hogy a születése óta tapasztalható vakság csak átmeneti.
(Metro)