„Olyan nőknek szeretnénk adni ezeket a táskákat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de még ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és a nőiességüket” – olvasható a #nemluxustáska elnevezésű kampány nyitóoldalán.
A segítő célú kezdeményezést a Kívül Belül Boldogság és Huszka Ági hívta életre azért, hogy olyasmivel segítsen a rászoruló nőknek, amire bizony csak kevesen gondolnak. „Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen márkájú egészségügyi betétet vegyünk a drogériában, eszünkbe sem jut, hogy az, akinek nincs fürdőszobája, velünk ellentétben nem márkák között válogat: ők azt mérlegelik, hogy élelmiszert vagy higiéniás terméket vásároljanak-e.” Lássuk be, nem nehéz kitalálni, hogy ha csak a kettő közül választhatnak, a rászoruló nők melyik mellett teszik le a voksukat.
„Hiszünk abban, hogy nem csupán a decemberi hónapban van szükség a segítségre. Nem csupán karácsonykor érdemes adományozni, hiszen a rászorulóknak nemcsak most, hanem egész évben szükségük van a társadalmi összefogásra” – írja a kampány honlapja, ahol kiderül az is, hogy a gyűjtést követően a befolyt adományokat a szervezők a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Szociális Központjában élő, nehéz körülmények között lévő nőknek adományozzák.
Mit gyűjtenek? „A kampány célja, hogy rászoruló nőknek egy táskába összecsomagolva alapvető női higiéniás és fehérneműcsomagot gyűjtsünk össze” – írja az oldal, és részletezi is, mit értenek higiéniás és fehérneműcsomag alatt:
- sampon
- hajbalzsam
- fogkefe
- fogkrém
- szappan
- egészségügyi szárnyas betét
- tiszta bugyi (S-XL)
- tiszta zokni
- papír zsebkendő
- hajgumi
- hajkefe
- dezodor
- szájbalzsam
- nedves törlőkendő
- vécépapír
- papucs
- müzliszelet
- kedves személyes üzenet tőled
A kampány egyéb részleteiről és a gyűjtőhelyekről ide kattintva olvashatsz. A gyűjtési időszak 2018. december 17-től 2019. január 31-ig tart.