„Úgy tanulok, hogy nem tanulok” – miért éri meg nőként programozónak menni?

Vivien az érettségi után még nem igazán tudta, hogy mihez kezdjen. Mivel spanyol két tannyelvűbe járt, később turizmus-vendéglátás szakra jelentkezett – de nem nagyon szerette. Először azt gondolta, biztosan a szakkal van a probléma, de később kiderült, hogy nem: akkoriban nagyon lekötötték a számítógépes játékok, gondolta, elmegy informatikusnak.

„Ez sem jött be túlzottan, és szépen lassan rájöttem, hogy az egyetemmel mint képzési formával nem vagyok kibékülve. Mivel nem volt alternatíva, hogy mit csinálhatnék, muszájból bejártam. Fél év és egy sikertelen vizsga után viszont úgy döntöttem, hogy inkább otthagyom az egyetemet, és jelentkeztem egy gyakorlatias, programozóképzésre” – emlékszik vissza Vivien arra, hogyan talált rá a számára legmegfelelőbb képzési formára.

Fotó: Neményi Márton

Amikor jelentkezett, már nagyjából sejtette, hogy működik a programozósdi, de arról fogalma sem volt, hogy mire számítson. „Az egyetemen ledarálta a tanár az anyagot, a programozósuliban viszont az volt a szimpatikus, hogy leültettek a gép elé, kiadták a feladatot. Ha kérdésem volt, akkor segítettek, de alapvetően az első pillanattól az önálló gondolkodás volt a fókuszban” – magyarázza, mi a különbség a gyakorlati képzés és a hagyományos, frontális oktatás között.

Tényleg bárkiből lehet programozó?

A különböző, gyakorlatorientált programozóképzések egyik leggyakoribb hirdetése, szalagcíme az, hogy mindenféle előképzettség nélkül, bárkiből lehet programozó. Vivien valójában azon kevés kivétel egyike, aki már korábban is tanult programozni, a csoporttársai közül a legtöbben mindenféle tapasztalat nélkül érkeztek. „Sokan jöttek angol szakról, volt építőmérnök, biomérnök, sőt még régész csoporttársam is. Az elején csak a programozás gondolkodásmódjára próbáltak minket rávezetni, első héten egy gyerekeknek szóló programot mutattak nekünk. Tehát ezt nulla előképzettséggel meg lehet tanulni” – véli.

Mikor derül ki, hogy menni fog?

„A felvételinek van egy logikai része, ez alapján mérik fel, hogy van-e elég logikai képességed ahhoz, hogy megtanuld a programozást. A másik fontos része a szorgalom” – magyarázza. Mivel volt egy kicsi tapasztalata, Vivien az elején egészen könnyen tudott haladni, fél év tanulás után viszont eljutott egy vízválasztóhoz, amikor érezte, hogy a korábbi tudása már kevés, nem tud továbbra is abból gazdálkodni. „Le kellett ülnöm, és tanulnom kellett. Volt olyan is, hogy bent maradtunk a suliban éjszakára” – emlékszik vissza. Vivien csoportjában egy félév után már mindenki tudott magától játékokat programozni.

Fotó: Neményi Márton

Vivien összességében másfél évig tanult programozni, közben gyakorlatra is járt, és a kurzus végén az iskolája beajánlotta cégekhez. Rendes állásinterjúkon kellett részt vennie, de sikerült megtalálnia a helyét. „A legtöbb munkahelyen egyébként tisztában vannak azzal, hogy nem egyetemről kerülünk ki, hanem egy gyakorlatias képzésről jövünk, és ezt nagyon is értékelik” – mondja. Csoportvezetője visszajelzése szerint sokkal könnyebb elkezdeni dolgozni egy gyakorlati képzésen végzett programozóval, mint egy egyetemről kikerülttel, éppen a kézzelfogható, azonnal munkára váltható tudás miatt.

Minél többet dolgozom, annál több úgynevezett best practice-t, jó gyakorlatot sajátítok el, rögzülnek bizonyos rutinok, amelyeket később tudok használni. Tehát úgy tanulok, hogy nem tanulok, csak beépül a tudás a gyakorlás során.

Hogy lesz ebből munkahely?

Projekttől és cégtől is függ, hogy ki mikor tud elkezdeni dolgozni. Vivien járt olyan orvosi cégnél, ahol az első három hónapban a kezdő programozók a kódot csak látják, billentyűzet közelébe sem mehetnek. Ennek az az oka, hogy különösen felelősségteljes az, amit programoznak: például MRI vagy CT gépeket. Itt ennyi időt vesz igénybe a betanulási fázis. Máshol viszont simán el lehet kezdeni programozni, mert a kezdők sem tudnak kárt tenni a rendszerben. Emellett a legtöbb állásinterjún, ahol járt, elhangzottak a gyakorlati tudásra irányuló kérdések is, konkrét példákkal kellett elmondania, hogy egy-egy feladatot hogyan oldana meg.

Rákérdeztek, hogy milyen kapcsolat van a szerver és a kliens között, vagy hogy hogyan jut el az adat a szervertől a monitorig

– részletezte Vivien.

Fotó: Neményi Márton

Helló, lányok!

Miközben a programozás statisztikailag még mindig egy férfias szakma, egyre több kampány hívja a lányokat is erre a területre dolgozni. Vivien egy 60 fős évfolyamon kezdett programozni tanulni,

ott a tanulók egyharmada lány volt, ez kifejezetten magas arány.

Ennek ellenére Vivien nem érzi, hogy őt bármiben érintené a munkája során, hogy több a pasi körülötte, mint a lány. „Nem érzem, hogy másképp gondolkoznék, mint egy férfi. Szerintem inkább személyiség kérdése, hogy kinek milyen a gondolkodásmódja. Más szempontokat tartunk szem előtt, és emiatt közelítjük meg másképp az adott feladatot” – magyarázza.

Fotó: Neményi Márton

És ha már gondolkodásmód: Vivien akkor is programozóként gondolkozik, amikor éppen felhasználó: ha hibát talál valamilyen hétköznapi rendszerben, akkor azon agyal, hogyan lehetne azt kijavítani. „Csak úgy, simán nem tudok internetezni. Legutóbb a Spotify-on futottam bele egy olyan hibába, hogy hiába sorrendeztem a számokat, mégsem úgy játszotta le az alkalmazás. Addig kutattam, hogy mi lehet a gond, hogy végül rábukkantam, már épp akartam is írni nekik, hogy javítsák ki, mire eltűnt a sorrendezés opció a rendszerből. Azóta is várom, hogy visszaállítsák – meséli nevetve. – Nem böngészem, hogy hol van a hiba, ki tudom kapcsolni az agyam, de ha belefutok ilyenekbe, akkor elkezdek gondolkozni, hogy lehetne megoldani.”

Tud egy programozó offline lenni?

„Ha akarok, akkor tudok, de ritkán akarok – nevet. – Inkább vagyok connected, mint offline, de szerintem ez egy generációs dolog nálam. A telefonomat egyébként nagyon tudatosan használom, csak olyan alkalmazások vannak rajta, amiket tényleg rendszeresen használok, nemrég például három játékot is letöröltem róla, mert már nem játszom. Inkább olyanokat használok, amikkel tudom tartani a kapcsolatot a világgal.”

Fotó: Neményi Márton

Stresszfaktor

Vivien a jelenlegi munkahelyén elhanyagolhatónak érzi a stresszt, szerinte ebben nagy szerepe van annak is, hogy jó csapatban dolgozik. A munka közbeni kikapcsolódásra egyébként minden lehetőségük megvan, hiszen az asztalon a monitorok között több társasjáték is hever, hogy amikor lazításra van szükségük, otthagyhassák a monitort.

Látogatásunkkor Viviennek épp lazább napja volt, az irodában kevesen ültek egy kihelyezett tréning miatt. Mindeközben azt mondja, hogy ettől függetlenül rugalmas lehet a programozók élete. „Projekttől függ, de rugalmas a beosztásunk. Én például visszamentem az egyetemre. Ez azt jelenti, hogy egy héten egyszer biztosan otthonról dolgozom, és amikor óráim vannak, akkor nem vagyok gépnél. Persze ettől még a feladataimat el kell végeznem, de alapvetően az a fontos, hogy a határidőket tartani tudjuk” – mondja munkája részleteiről. Persze az is előfordul, hogy összesűrűsödnek a feladatok, és megcsúszik a munkával, de inkább az a jellemző, hogy nem tudja abbahagyni.

Ha éppen megvan a gondolat, akkor inkább késő estig dolgozom, mert hajt a lendület. Ha ilyenkor megszakítom, akkor reggel már sokkal nehezebb újra ráhangolódni

– magyarázza.

Fotó: Neményi Márton

Amikor felkerestük Vivient, ebéd után már csak egy rövid időre ültek vissza a monitorjaik elé: éppen esedékes heti squash-meccsükre indultak a kollégákkal. Így megy ez.