nlc.hu
Életmód
„Egy idióta voltam, aki naponta többször is meghozta ugyanazt a hülye döntést”

„Egy idióta voltam, aki naponta többször is meghozta ugyanazt a hülye döntést”

Ahelyett, hogy az érdeimeiről írt volna, a tüdőrákban meghalt Geoffrey arra használta nekrológját, hogy figyelmeztesse azokat, akik ugyanazt a hibát készülnek elkövetni, amit ő.

Nem egészen fél évvel azután, hogy végstádiumú tüdőrákkal diagnosztizálták, a 66 éves Geoffrey Turner idén február 13-án belehalt betegségébe. Mint kiderült, egy tavaly októberi tétova leszokási kísérletet leszámítva a New York-i férfi jóformán az egész életét végigdohányozta, így a betegség híre sem érte derült égből villámcsapásként. Az azonban, ahogy a diagnózisára reagált, méghozzá a saját nekrológjában, az egész családját meglepte.

Egy idióta voltam, aki naponta többször is meghozta ugyanazt a hülye döntést – fogalmazott Geoffrey a saját kezűleg írt, őszinte nekrológban, amit röviddel a diagnózist követően vetett papírra. – Egész életemben dohányos ember voltam, aki pontosan tudta, hogy a függősége meg is ölheti. És tessék, mégsem tettem ellene semmit, helyette a homokba dugtam a fejemet, és úgy döntöttem, nem veszek tudomást a kockázatokról.

Geoffrey a nekrológjában beismerte azt is, hogy a függőségének végül nemcsak ő itta meg a levét, hanem a családja is. „Az az elképesztő fájdalom és szenvedés, amit végül a családomnak okoztam, egyáltalán nem érte meg – írta Turner, aki felesége mellett öt gyermekét és négy unokáját hagyta hátra. – Elképesztően boldog életem volt, amiért nem lehetek elég hálás a családomnak, de be kell látnom, elsősorban a dohányzásom okolható azért, hogy nem jutott nekünk több együtt töltött év.”

„Sok jó dolgot csináltam, rengeteg embernek segítettem, és alapvetően olyan életet éltem, amire büszke lehetek. És mégis: itt vagyok 66 évesen, és csak azokra a fontos pillanatokra és mérföldkövekre tudok gondolni, amiket már egészen biztosan nem érek meg a családommal. És hogy mi a tanulság? Hát az, hogy te ne legyél olyan idióta, mint én voltam. Ha dohányzol, légy jó magadhoz és a szeretteidhez, és szokj le most!”

Az élet szép, ne hagyd, hogy füstbe menjen” – zárta Geoffrey a nekrológot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top