Egy friss tanulmány arra kereste a választ, milyen szerepet tölt be a részmunkaidő a magasan képzett nők karrierjében, akik a gyermekvállalás után így térnek vissza a munkahelyükre. Oborni Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltjének tanulmányát az Abcúg ismertette.
A kismamák részmunkaidős foglalkoztatása ma még nem igazán elterjedt módszer Magyarországon. Itthon az összes foglalkoztatott alig 4 százaléka dolgozik jelenleg részmunkaidőben, miközben a nyugati országok esetében ez az arány 30-40 százalékos. Pedig ez a módszer óriási segítséget jelenthet a kisgyerekes nők munkaerőpiaci visszatérésében.
A tanulmány szerint hazánkban a magas beosztású, jól kereső nők a részmunkaidő „nyertesei”, szaktudásuk miatt ugyanis őket szívesen visszaveszik ilyen formában is. Ahogyan azonban arra a tanulmány is rávilágít, ezek a „kiváltságosok” is nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek: bár papíron kevesebb órát dolgoznak, a tapasztalat azt mutatja, hogy túlóráztatásokon keresztül ugyanúgy ledolgoztatják velük a teljes munkaidőt; egyedül talán azzal nyernek valamit, hogy néha eljutnak a gyerekükért az óvodába.
A tanulmány nyolc nagyvállalati környezetben dolgozó nőt szólaltatott meg, akik mind a közelmúltban tértek vissza a munkahelyükre részmunkaidős beosztásban.
Tapasztalataik alapján ma Magyarországon nagyon sok múlik a vezető jóindulatán, és általánosságban elmondható, hogy csak azok a munkavállalók kapnak lehetőséget a részmunkaidőre, akik a gyerek megszületése előtt már teljes munkaidőben dolgoztak a cégnél.
Szintén általános, hogy a részmunkaidőben dolgozók kismamákat gyakran túlóráztatják. Az egyik megszólaltatott munkavállalóval az is előfordult, hogy egy kollégája rácsodálkozott, hogy ő hivatalosan csak 6 órát dolgozik. Tipikus eset az is, hogy otthon, a gyerek lefektetése után vagy szabadnapokon, sőt akár betegség közben elő kell venniük a munkát. Emiatt állandóan fáradtak voltak, illetve nem tudták megfelelően összeegyeztetni a munkát és a magánéletet.
Sokan közülük mégis pozitívan értékelték ezt a munkaformát, mivel így a nap egy rövid, de fontos szakaszában együtt tudnak lenni a gyermekükkel, vagyis meg tudnak felelni annak a társadalmi elvárásnak, hogy karriert építő nőként is betöltsék az anya szerepét.
Óriási hátulütő azonban, hogy a részmunkaidőt csak azok engedhetik meg maguknak, akiknek nincsenek felső vezetői ambícióik, ez a vezetői szint ugyanis már nem összeegyeztethető a részmunkaidővel.
Kiemelt képünk illusztráció (iStock)