Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

„Szoktam randizni másokkal a pasim mellett – és nem gondolom, hogy ezzel megcsalnám”

Sarah azután kezdett randizgatni más férfiakkal, hogy megtudta, párja megcsalta őt. Bár a kapcsolatukat helyreállították, a lány nem sokkal később azon kapta magát, hogy rendszeresen más férfiakkal randizik. Elmondta, miért.

„Egész biztos vagyok benne, hogy kezelhettem volna máshogy, egész pontosan sokkal jobban is a párom hűtlenségét, mint azzal, hogy randizgatni kezdek. De őszintén, nem érdekel, mások mit gondolnak” – mondta a BBC Three brit magazinnak adott interjújában a 28 éves Sarah, aki fél évvel azután vetette bele magát a randizásba, hogy megtudta, párja – akit élete szerelmeként aposztrofál – megcsalta őt.

A hosszú vallomásból kiderül, Sarah alig 22 éves volt, mikor egy házibuliban megismerkedett a leendő párjával, akivel, mint írja, első látásra egymásba szerettek. „Már ott, abban a buliban egyértelművé vált, hogy mi ketten egy pár vagyunk” – mondja, majd hozzáteszi, ennek megfelelően a létező legnagyobb elánnal vetette bele magát a kapcsolatba. Ez pedig az első néhány évben konkrétan felemésztette őt: kikoptak mellőle a barátai, elhanyagolta a hobbiját, gyakorlatilag minden idejét azzal töltötte, hogy a párjának kedveskedjen.

Ő lett a legjobb barátom. Mellettem volt, mikor a jogsira készültem, törölgette az izzadságot a homlokomról, mikor Bangkokban ételmérgezést kaptam az első közös utazásunkkor, és ő volt az első ember, akit felhívtam, mikor kiderült, hogy nincs rákom. Őszintén szerettem. Épp ezért, mikor elém állt azzal, hogy volt egy három hétig tartó viszonya az egyik kolléganőjével, néhány álmatlan éjszaka után megbocsátottam neki.

Sarah azt azért beismeri, ez volt élete legnehezebb időszaka, és bár valóban megbocsátotta párja hűtlenségét, a vallomást követő hónapok nehezek voltak mindkettőjük számára. „Mintha a megcsalással járó érzelmi megrázkódtatás nem lett volna elég, ebben a hónapban elveszítettem a munkámat is. Néhány nap alatt konkrétan az egész világom a feje tetejére állt, ami finoman szóval rosszul érintett, és végül arra döbbentett rá, hogy több függetlenségre van szükségem. Igen, beleértve a párkapcsolatomat is.

Fél évvel az őt ért megrázkódtatás után Sarah azon kapta magát, hogy regisztrált a Tinderre. Nem azért, hogy tartós kapcsolatot szerezzen magának, hanem azért, hogy randizgathasson. „Visszatekintve már tudom, hogy azért csináltam, mert kétségbeesetten vágytam a visszaigazolásra: arra, hogy csinos, kedves, értékes és szerethető ember vagyok, és emellett meg akartam bizonyosodni arról is, valóban a párom oldalán képzelem el a boldogságot” – mondja, majd hozzáteszi, egyáltalán nem érzi úgy, hogy a randikkal megcsalta volna szerelmét.

A randiknak számomra mindig szigorú szabályai voltak: ugyanazzal a pasival kétszer nem találkoztam, testi kapcsolatról szó sem lehetett, csak beszélgettünk, majd az este végén a létező összes fórumon tiltottam és töröltem a srácot.” Sarah beismeri, volt, hogy egy-egy randi után lelkiismeret-furdalást érzett: de nem a párja miatt, hanem a frissen megismert srác miatt, akiről lerítt, hogy komoly kapcsolatot szeretne. „Bántott, hogy pazaroltam az idejüket.

Sarah végül összesen másfél évig randizgatott. „Most már valahogy egyáltalán nem vonz az egész, legnagyobb részt azért, mert már nincs szükségem az önbizalomnövelés ezen fajtájára. No és persze azért, mert végre úgy érzem, megtaláltam a helyem, és épp ezért sokkal jobban érzem magam a bőrömben is.” A vallomás végén a fiatal nő azt mondja, a barátjával a megcsalás óta elmélyült a kapcsolata: „Amennyiben a kapcsolatunk még komolyabbra fordul, például elkezdünk a házasságon gondolkodni, bevallom neki a randizós dolgot is, és reménykedem, hogy annak látja majd, aminek én láttam: néhány vicces estének, ahol új embereket ismertem meg.”  

Címlap

top