nlc.hu
Életmód

Korpásodik a gyerek feje? Van 5 természetes csodaszer, amivel sikeresen kezelhetjük

Akármennyire is furcsán hangzik, de a gyerekek feje is korpásodhat, ez nem kizárólag a felnőttekre jellemző tünet. Ráadásul éppen a kisgyerekek esetében fontos, milyen módszert választunk, hogy megszabaduljunk a korpától.

A gyógymód, ha korpás fejbőrről van szó, mind a felnőttek, mind a gyerekek esetében nagyjából ugyanaz. A kicsiknél azonban még nyomatékosabban előtérbe kell hogy kerüljenek a természetes alapanyagú megoldások. A babák érzékeny bőre miatt van erre feltétlenül szükség.

5 természetes módszer a korpa ellen

1. Lenmag- és teafaolaj: az üzletekben is kapható hajkészítmények nagy része teafaolaj-alapú, ennek a növénynek ugyanis erőteljes antibakteriális és fertőtlenítő hatása van, mely sikeresen veszi fel a harcot a korpa ellen.

2. Kókuszolaj (10 ml) és teafakivonat (8 csepp) keverékét alaposan masszírozzuk be a fejbőrbe. Hagyjuk hatni 10 percig, majd öblítsük ki.

3. Tojássárgája: 3 tojássárgáját keverjünk ki vízzel, míg teljesen homogén nem lesz. Tegyük a hajra és a fejbőrre, majd hagyjuk hatni 15 percig. Mossuk le alaposan.

4. Olívaolaj és citromlé: simán felveszik a harcot a fejbőr gyulladásos betegségeivel, ami gyakran a korpásodás okozója. Együttes erejükkel megszabadítják a hajat a fehér kis lemezkéktől, ráadásul táplálják is a fejbőrt.

5. Ecet és méz keveréke felpezsdíti a fejbőr vérkeringését, ezzel hozzásegíti a normál működéshez, és meg is tisztítja az elhalt hámsejtektől.

Íme a legjobb olajos hajápolók, melyeket megtalálsz a a dm polcain, illetve a dm Online shop-ban:

A Langhaarmädchen Intense Repair hajregeneráló olaj kókusz- és buritiolajjal intenzíven ápolja, mégsem nehezíti el a hajat. Ezenkívül 230°C-ig óvja a hajat a meleg hajformázók káros hatásától, miközben bársonyos puhaságot és selymes fényt kölcsönöz neki. Könnyebb kifésülhetőséget biztosít, csökkenti a haj feltöltődését és a szálló hajat.

A Balea Professional Traum Locken hajápoló olaj vegán és szilikonmentes formulája tökéletesen definiált, természetesen csillogó és bársonyos loknikat biztosít. Öt értékes növényi olajjal (babasszu-, argán-, kókusz-, jojoba- és napraforgóolajjal) intenzíven ápolja és táplálja a hajat. Megköti a hajban a nedvességet, táplálja a száraz, töredezett hajrostokat és csökkenti a haj szöszösödését. Az eredmény: élettel teli, ragyogó és rugalmas tincsek.

A Balea Professional Plex Care hajolaj intenzív helyreállító technológiája belülről erősíti és ellenállóbbá teszi a sérült hajat. Segít regenerálni a hajszerkezet sérült részeit, ezáltal simább felszínt kölcsönöz neki. Hővédő formulája pedig 230°C-ig óvja a hajat a forró hajformázók káros hatásaitól.

Hajápoló olaj: Egészséges kinézetet és puha tapintást ad egészen a hajvégekig, miközben 230°C-ig óvja a hajformázó készülékek káros hatásától.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top