nlc.hu
Életmód
Szelfizőre támadó jaguár: lassan már az életünket sem sajnáljuk kockára tenni a tökéletes fotóért

Szelfizőre támadó jaguár: lassan már az életünket sem sajnáljuk kockára tenni a tökéletes fotóért

A biztonsági kerítéseken átmászók és a lezárt területre lopózók a tökéletes fotót hajkurászva csak egy dolgot felejtenek el: hogy a felelőtlenségükkel nemcsak a saját életüket, de másokét is veszélyeztetik.
jaguár arizona támadás szelfi

Például Leanne is. Az az amerikai nő, aki a hét elején jó ötletnek gondolta, hogy néhány fotó erejéig átugorja azt a biztonsági korlátot, amelyet kifejezetten azért húztak fel az arizonai Wildlife World Zoo munkatársai, hogy biztonságos távolságban tarthassák a látogatókat a nagymacskák kifutójától. Leanne, aki nem szerette volna, hogy nyilvánosságra hozzák a vezetéknevét, utóbb a CBS Newsnak bevallotta, olyan szelfit akart készíteni a nagymacskával, amibe nem zavar be a – szerinte – otromba kerítés. Csak arra nem számított, hogy a fotóhoz majd a fekete jaguárnak is lesz egy-két szava.

Pedig volt. A nagymacska, akit a gondozója szerint felidegesített a túl közel merészkedő Leanne, a kerítésen átnyúlva, a mancsával és a borotvaéles karmaival ragadta meg a mit sem sejtő nő karját. Az, hogy a jaguár végül nem okozott neki maradandó sérüléseket, csak édesanyja gyors reakciójának köszönhető, akinek egy vizes palackkal sikerült elterelni a ragadozó figyelmét. Leanne a gyors segítség ellenére, a támadás után – amire a későbbi nyilatkozatában már ő maga is inkább „szörnyű balesetként” hivatkozott – napokig feküdt kórházban; a karján lévő sebeket ugyanis össze kellett varrni.

„Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó”

„Elismerem, hogy hibáztam, mikor átmásztam a kerítésen” – mondta későbbi nyilatkozatában, majd hozzátette: „Ezzel együtt azt gondolom, az állatkert felelőssége, hogy a kerítés olyan magas legyen, hogy azon a látogatók még csak véletlenül se tudjanak átmászni. Ahogy az én példám is mutatja, jelen pillanatban bárki át tud rajta ugrani, méghozzá játszi könnyedséggel. Biztosra veszem, hogy nem én vagyok az első, aki így tett, és nem is az utolsó.”

És Leanne-nek ebben az utolsóban igaza van. Ugyanebben az arizonai állatkertben, mi több, ugyanezzel a fekete jaguárral tavaly áprilisban történt kísértetiesen hasonló eset: akkor a látogató nem szelfit, hanem videót szeretett volna készíteni a nagymacskáról. Ehhez, ugyanúgy, mint Leanne, átmászott a biztonsági korláton, majd közvetlen közelről filmezni kezdte a nagymacskát, aki – ahogy a felvételen is látszik – megkarmolta a betolakodót.

Az állatot egyébként a hét eleji eset után elzárták a látogatók elől, hogy megfigyelhessék, ezzel együtt a vadaspark igazgatója igyekezett mindenkit megnyugtatni, a történtek ellenére a ritka nagymacskát nem fogják elaltatni.

Nem csak magukat sodorják veszélybe

A tökéletes kép hajkurászása közben a látogatók elfelejtik, hogy azzal, ha közvetlen közel mennek egy vadállathoz, az állatot is stresszelik, aki válaszul támadóan reagál majd” – mondta el a két esettel kapcsolatban Kitty Block, az amerikai Humane Society állatvédő szervezet elnöke, majd hozzátette, az utóbbi időben azt tapasztalják, a tökéletes képért egyre többen kockáztatják a testi épségüket, sokszor még az életüket is. „Sokan fel se mérik, hogy egy-egy ilyen felelőtlen húzással nemcsak magukat sodorják veszélybe, hanem azokat is, akik a segítségükre sietnek.”

Mint például az a kínai üzletember, aki még 2016 májusában döntött úgy, hogy egy rozmár közvetlen közelében készít fotót magáról. „Nézzétek ezt a rozmárt, milyen erős, milyen hatalmas” – írta Jia a barátainak küldött utolsó üzenetében. A kép készülte után a rozmár váratlanul, a hátánál fogva megragadta a férfit, majd magával rántotta a kifutóban lévő medencébe. Jia néhány perc alatt megfulladt, ahogy megfulladt az a gondozó is, aki a történteket látva próbált a férfi segítségére sietni.

„Meghalt a tökéletes fotóért”

A pillangókkal szeretett volna egy tökéletes szelfit az az indiai férfi, aki 2016 áprilisában osont be a Nehru Zoológiai Park egyik lezárt területére. A fiatal egyetemista aznap délután a sógorával és a húgával ment az állatkertbe, ahol annyira megtetszett neki a pillangóházban felállított mesterséges sziklán lévő szökőkút, hogy figyelmen kívül hagyva a tiltást is, felmászott a tetejére. A tökéletes szelfit szerette volna elkészíteni, ám eközben megcsúszott a nedves talajon, és a mélybe zuhant. A mentők hiába érkeztek szinte azonnal a helyszínre, az életét már nem tudták megmenteni.

Ahogy nem tudtak már segíteni azon a férfin sem, akit 2017 júliusában, szintén Indiában, egy elefánt taposott halálra, miközben élete fotóját próbálta elkészíteni. A Wikipédia halálos szelfibalesetekre vonatkozó szócikke (!) szerint 2011. október 15-e óta, több mint 150 halálos balesettel hozhatók összefüggésbe a tökéletes(nek hitt) fotók. A haláleseteknek csak egy kisebb részét teszik ki a fentiekhez hasonló, állatkerti esetek, az áldozatok többsége leginkább lezuhant valahonnan, vonatbalesetben, áramütés miatt és vízbe fúlás következtében veszítette életét. 

Tényleg megéri? 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top