Életmód

Történelmet írt a vak futó: kutyákkal teljesítette a félmaratont

Thomas Panek az első, aki kizárólag kutyák segítségével futotta le a 21 kilométeres távot New York-ban.

Egy 48 éves vak férfi történelmet írt a New York-i félmaratonon vasárnap. Thomas Panek az első vak ember, aki teljesítette a versenyt, ebben pedig három kutya segítette.

Thomas Panek és az egyik kutyája, Gus (Craig Barritt/Getty Images)

A 21 kilométeres távon Paneknak három, cipőbe öltöztetett labrador – Wstley, Waffle és Gus – mutatta az utat, és azt, hogy hol kell kanyarodni. Végül remek, 2 óra alatti idővel értek be a célba.

A férfi azt mondta, mindig is megszállott futó volt, ezért esze ágában sem volt felhagyni a szenvedélyével, amikor huszonévesen elvesztette a látását.

Azóta már 20 maraton teljesített önkéntesek segítségével, de hiányolta a szabadságot, hogy más emberek közreműködése nélkül futhasson.

Ezért kitalált egy programot, amelyben vakvezető kutyákat tanítanak meg arra, hogyan segítsék a látássérült futókat. Ő egyébként a vakvezető kutyákat tréningező  Guiding Eyes for the Blind vezetője is.

Panek azt reméli, hogy a teljesítménye másokat is arra késztet, hogy kitolják a határaikat.

(Yahoo Lifestyle)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top