Életmód

Másfél éve amputálták a lábát, most újra táncol

A fiatal határvadásznő nem hagyta, hogy derékba törjön az élete.

Újra táncol az a fiatal határvadásznő, akinek másfél évvel ezelőtt egy balesetben amputálni kellett a jobb lábát – derült ki a TV2 riportjából.

Fila Tímea 2017. október 9-én éjszakai szolgálatban volt a déli határon. Busszal ment volna haza Miskolcra, a buszsofőr figyelmetlensége miatt azonban Kecskemétnél belecsapódtak egy kamionba az autópályán. A karambolban többen meghaltak. Tímea is súlyosan sérült: 12 műtéten esett át, de jobb lábát így sem tudták megmenteni az orvosai, sokáig az is kérdéses volt, tud-e majd újra rendesen járni.

Tímea, aki a rendőri szolgálat mellett táncolt is, nem akarta feladni a reményt. Bár hónapokig nem volt képes lábra állni, amikor tavaly februárban megkapta az első protézisét, elhatározta, hogy újra járni fog.

Azóta mindennap mozgott, edzett, a napokban pedig már a színpadra is visszatért: egy olyan táncot adott elő, ami az ő felépülésének történetét meséli el. A lány kerekesszékben gurult fel a színpadra, majd felállt és táncolni kezdett. Most azt szeretné, hogy a rendőri szolgálatba is visszatérhessen.

A TV2 riportja:

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése