Életmód

Nem szállhatott fel a Ryanair gépére egy autista tinédzser

A légitársaság azt mondja, nem ők állították meg a fiút, hanem a gondozója döntött úgy, hogy mégsem indulnak el.

Nem könnyű kibogozni, mi történhetett a spanyolországi Alicantéból Angliába tartó, szombat esti Ryanair-járat indulása előtt. Az egyik utas, a 15 éves, autista Leo anyja azt állítja, a légitársaság képviselői előbb 25 eurót kértek volna a fiútól és a vele utazó segítőtől azért, hogy Leo felvihesse a gépre a babáját. Leo erre dührohamot kapott, mire kiérkezett a rendőrség, a fiú és utastársa pedig végül nem szállhattak fel a gépre. Csak egy későbbi géppel, drágábban tudtak hazamenni.

Forrás: Helen Estrella / Metro

Helen Estrella Facebook-bejegyzésében azt írta, fia sok szempontból egy hároméves gyerek értelmi képességeit mutatja, a Ryanair munkatársai szívtelenek voltak, amikor ezt nem vették figyelembe. Azt is hozzátette, hogy nem minden fogyatékosság látható, a légitársaság képviselői pedig szégyellhetik magukat. Bejegyzését rövid időn belül 61 ezren osztották meg.

A Ryanair is reagált Estrella posztjára. Szerintük máshogy történtek az események. A dühében csapkodó fiú az útlevél-ellenőrzése közben a vele utazó segítőt is bántotta, aki erre maga döntött úgy, hogy nem szállnak fel a Ryanair-géppel. A helyszínre nem rendőrök, hanem a reptéri biztonsági szolgálat emberei érkeztek. Mivel a légitársaság közleménye szerint a két utas meg sem érkezett a beszállókapukhoz, nem is kérhettek még pénzt a fedélzeti csomagjaikért.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top