Csomagolásmentes május – neked miről fájna lemondani?

Gyakorlatilag már az is hallott a klímakatasztrófáról és az egész Földet ellepő szeméthegyekről, meg az óceánokban úszó, kontinensnyi szemétszigetekről, aki az utóbbi tíz évét egy cserép alatt töltötte, nejlonzacskóba csomagolva.

„Szerencsére lassan az is egyre többeknek nyilvánvalóvá válik, hogy a klímapánik és a rettegés, sőt még egy jól célzott hashtag sem lesz elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet, hanem mindenkinek hozzá kell tennie a magáét – mondta az nlc-nek Tóth Andi, a Háztartásom hulladék nélkül háziasszonya, aki a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvánnyal karöltve találta ki ezt a programot. – Nem nagy dolgokról van szó, és nem is nehezekről, erre szeretnénk ráirányítani a figyelmet ezzel a kihívással.”

A hulladékcsökkentés olyan „esemény”, ami nincs helyhez kötve. Ott zajlik, ahol az ember éppen van és vásárol. Persze konkrét figyelemfelhívó megmozdulások is kísérik, az ország több piacán is szerveztek vászontáskás flashmobokat, hogy a helyi lakosságnak, az éppen vásárlóknak, meg persze az árusoknak bemutassák, hulladékmentesen is lehet ezt csinálni.

Felkészülni

A helyszínválasztás nem véletlen: legkönnyebben a piacokon lehet csomagolás nélkül vásárolni. Ehhez viszont két dolog kell: az egyik, hogy az ember jól felkészüljön, legyen nála saját szatyor, kosár, dobozok, üvegek, amikbe kérheti az árut. „Ez nem nehéz, csak jól át kell gondolni, hogy mire van szükség, és így egyúttal az utólag sokszor fölöslegesnek bizonyuló impulzusvásárlásokat is megelőzhetjük” – magyarázta Andi.

A csomagolásmentes vásárláshoz szükséges másik dolog már sokkal bonyolultabb és időigényesebb: felfedezni azokat a forrásokat, üzleteket, árusokat, boltokat, ahol hajlandók saját dobozba, táskába adni az árut, és nem nézik rossz szemmel, ha vásárlóként ezt kérjük.

Személyes tapasztalat, hogy az ilyesmi egyáltalán nem lehetetlen. Eleinte hónapokig próbálkoztam a vászontáskámmal kedvenc pékségemben, de csak annyit sikerült elérnem, hogy nejlonzacskó helyett papírban vehettem meg a kiflit. Vagy fél évvel később, és a tulajdonossal való levélváltás következményeként ma már készséggel beleteszik a pékárut a saját szatyromba. A hentessel és a csemegeüzlettel nem volt ilyen problémám, ott azonnal partnerek voltak, és belemérték a saját dobozomba az árut – vagyis sikerült teljesen csomagolásmentesen bevásárolnom.

Igaz, ellenpélda is volt: többször előfordult, hogy az eladó gondosan kimérte, amit kértem – egy nejlonzacskóba, majd úgy tette bele a dobozomba. Nem adtam fel, minden egyes alkalommal elmondtam, hogy használja nyugodtan a mérlegen a tára gombot (ezzel tudja levonni a doboz súlyát), mert a környezetnek teljesen mindegy, hogy ő dobja-e ki a nejlonzacskót, vagy én. „Éppen ez a célja a kihívásnak: legyünk bátrak, ne adjuk fel!” – mondja Andi.

Kezdjük valami könnyűvel

A szkeptikusok még sokan vannak – visszatérő érvük, hogy a csomagolásra szükség van, különben elgurul a vécépapír, és szétfolyik az üdítő. A hulladékmentesség(re való törekvés) azonban Andi szerint egy hosszú folyamat, lépésről lépésre kell haladni. Igen, lemondással jár, de mindenkinek más jelent lemondást.

Van, aki a PET palackos üdítők hiányát érzi fájónak, de a papír zsebkendőt egy pillanat alatt le tudta cserélni textilre, sokan pedig kimondottan felszabadulásként élik meg, amikor a menstruációs eszközeiket lecserélik hulladékmentes intimkehelyre. Nem vagyunk egyformák, ebben is mindenki a saját útját járja. Lényeg, hogy elinduljon rajta.

Az a drága idő

A másik gyakran felmerülő ellenérv pedig a hulladékmentes bevásárlás időigénye, hiszen egy hipermarketben mindent egy helyen be lehet vásárolni, még ha agyon is vannak csomagolva az árucikkek, míg ha kisebb üzletekben vagy a piacon szeretnénk csomagolás nélkül vásárolni, akkor végig kell járni több árust is, mire minden meglesz. Ez persze a valóságban egyáltalán nem biztos, hogy időigényesebb – mondta el Andi, aki egyszer lemérte, és egyáltalán nem tartott tovább megcsinálni a piackört, mint egy szupermarketezést.

Ugyanakkor tapasztalat, hogy a nagyobb élelmiszer-áruházak is egyre inkább elfogadják, ha valaki a saját táskájába teszi az almát, káposztát, banánt, vagy a saját kis szütyőjébe csapolja a kimérhető mandulát.

Sőt, egyre többen számolnak be arról, hogy nemcsak jópofa ötletnek tartotta a pénztáros, hanem kimondottan megdicsérte azt, aki így vásárolt. Végső esetben meg akár minden nélkül, pucéran is felkerülhet az a fürt banán a kasszaszalagra.

Félig sincs a szemetes

Végül pedig hatalmas megerősítés, amikor otthon azt látja az ember, hogy a szemetese nemhogy nem telik meg naponta, de van, hogy akár egy hét alatt sem. A legtöbben ekkor mondják, hogy tényleg van valami ebben a hulladékcsökkentő életmódban, és igenis lehet így élni. Vagy legalábbis törekedni rá.

Magyarországon ugyanis rendkívül rossz hatékonysággal hasznosítják újra a hulladékot. Elsősorban azért, mert nagyon sokan nem is hajlandók a szelektálásra időt, energiát szánni, de az így gyűjtött hulladéknak is csak alig pár százaléka kerül vissza a körforgásba. Akár azért, mert szennyezetten kerül a gyűjtőbe, akár azért, mert a másfajta műanyagból lévő kupakokat a válogatóban nem éri meg egyenként lecsavarni. Harmadrészt pedig, mert az egyszer feldolgozott műanyag másodszor már nem lesz ugyanolyan minőségű. A szelektív hulladékgyűjtés tehát egy szép dolog, mutatja a felelős gondolkodást, de sajnos egyáltalán nem megoldása a mindent elborító szeméthegyek problémájának.

Aki figyeli a környezetvédelemmel kapcsolatos híreket, az bizonyára emlékszik még a tavalyi műanyagmentes júliusra és szívószálmentes augusztusra, sőt talán még meg is próbálta teljesíteni a kihívást (én előbbit elbuktam). Andi szerint nem véletlen, hogy ezek mind egy hónapig tartanak, ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy valami megszokássá váljon. Aki egyszer elkezdett figyelni arra, hogy mennyi szeméttel jár a mindennapi létezése, és 30 napon át megpróbálta leszorítani, az – ennek pszichológiai bizonyítékai is vannak – többé nem tud ugyanolyan nemtörődöm módon élni, mint azelőtt. Háromszor is meggondolja, hogy elvegyen-e egy egyszer használatos műanyag poharat, a cekker pedig mindig ott lesz a táskájában, hogy szükség esetén előránthassa ahelyett, hogy megvásárolná élete tízezredik nejlonzacskóját.