Greta Thunberg azzal szerzett magának világhírnevet, hogy tavaly nyár óta minden pénteken iskola helyett kivonul a stockholmi parlament elé, hogy határozottabb fellépést követeljen a klímaváltozás ellen.
A 16 éves svéd lány klímasztrájkja mostanra nemzetközi tömegmozgalommá vált, ő pedig rendszeres vendége lett a klímakonferenciáknak, ahol az is előfordul, hogy leteremti a világ felelős vezetőit.
A héten Bécsben rendeznek klímakonferenciát, amelyen a svéd lány is részt vesz. De ott lesz a klímaügyben gyakran megszólaló Arnold Schwarzenegger is. Most egy közös fotót posztoltak Bécsből:
A képet nemcsak Thunberg, hanem Schwarzenegger is kiposztolta, és azt írta hozzá: el volt ragadtatva a találkozástól.
Greta Thunberget fogadta Alexander Van der Bellen osztrák elnök is, a lány pedig Bécsben is megtartja a szokásos pénteki klímasztrájkját.