Életmód

Négy kígyót talált a kocsijában egy budapesti autós

Közösségi oldalán kért segítséget az autó tulajdonosa, amikor meglátta a hüllőket. Kocsijában négy kígyó vert tanyát.

Négy megtermett siklót talált egy sofőr az autójában Budapesten – számolt be az RTL Híradó. Az autós nagyon megijedt, mert nem tudta megállapítani, hogy mennyire veszélyesek.

Az autó tulajdonosa a saját fővárosi kutyanapközije előtt parkolt, aznap nagyjából 30 állat volt a gondjaira bízva, ezért is ijedt meg a kígyóktól. Először az összes kutyát biztonságba helyezte, utána pedig igyekezett beazonosítani a kígyókat. Ehhez szakember segítségét kérte, aki azt mondta, hogy erdei siklók tekeregtek a kocsiban. 

A négy kígyóból végül három szabadon távozott, az utolsót – egy jól megtermett erdei siklót – Both Zoltán vadállatbefogónak végül sikerült dobozba tenni, majd az erdőben szabadon engedte.

A siklók ugyan másfél méteresre is megnőhetnek, azonban veszélytelenek. Egyébként most van a párzási időszak, ilyenkor akár több tucat sikló is lehet egy helyen.

Kiemelt kép: RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése