Életmód

Földig érő haj helyett inkább daganatos beteg gyerekeken segít az 5 éves kislány

Sokáig nem akarta levágatni a haját, ám erre rögtön odaadta tincseit.

Földig érő hajat szeretett volna egy kislány, ám végül úgy döntött, daganatos beteg gyerekeknek adományozza a copfját.

A sándorfalvi ötéves Zsótér Zoé Amira édesanyja régóta győzködte a lányát, hogy vágassa le a haját, mert sok a gond vele. A kislány azonban imádta, és még hosszabbat akart.

Történt aztán, hogy édesanyja fodrász ismerőse mesélt neki egy történetet.

„Korábban Jerseyben dolgoztam, ahol egyszer egy vendégem azzal a kéréssel jött be hozzám, hogy hosszú haját 3 milliméteresre vágjam le. A nagymamája rákos volt, és miután meghalt, ezzel a gesztussal szeretett volna elköszönni tőle. Az idős nő sok segítséget kapott a betegsége alatt különböző szervezetektől, ezt akarta a vendégem viszonozni azzal, hogy ezeken keresztül felajánlja parókának a haját olyan betegeknek, akiknek a kemoterápiától kihullott” – mondta Bodorné Frank Lívia a Délmagyarnak.

Zoénak édesanyja is mutatott néhány fotót, amiken a gyerekeknek nincs hajuk. Azt fiatal kora miatt még nem magyarázták el neki a szülei, hogy pontosan milyen betegség miatt kopaszok, a kislány ennek ellenére szinte azonnal eldöntötte, hogy segít rajtuk.

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top