Életmód

Borzalmas jövőt vázolt a szakértő a klímakatasztrófa miatt

Nem lesz hol élnünk, ha nem lesz elég pénzünk.

Sötét jövőt vázolt Philip Alston, az ENSZ jelentéstevője a klímaváltozás miatt – írja a 444.hu a Gurdianre hivatkozva.

Alston az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára készít jelentést a szegénységről és a klímaváltozás hatásairól. Legutóbb bírálta a szervezetet, az összes országot és kormányt, de a civileket és a gazdasági szereplőket is. Úgy véli, a fenyegetés mértékéhez képest aránytalanok a katasztrófa elkerülése érdekében megtett lépések.

Szerinte nem csupán emberek százmillióinak élethez való joga, ivóvízhez, élelemhez, lakhatáshoz való hozzáférése sérülhet, hanem általában véve a demokrácia és a jogállam is. „Nem biztos, hogy az emberi jogok túlélhetik ezt a felfordulást” – mondta. 

A szakember szerint a kép a következő lesz: aki megtehetik, elmenekülnek majd a kedvezőbb klímájú helyekre, a szegények viszont élhetetlenné váló otthonaikban ragadnak. Ezek a változások pedig a társadalmi feszültségek, a nacionalizmus és a rasszizmus erősödéséhez vezethetnek.

(Kiemelt kép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top