nlc.hu
Életmód
Zseniális ötlet: játszható ágynemű beteg gyerekeknek

Zseniális ötlet: játszható ágynemű beteg gyerekeknek

Valahogy a kórházban is el kell ütni az időt.

A kórház még egy felnőtt számára is egyszerre riasztó és unalmas hely. Míg egy felnőtt el tudja foglalni magát egy könyvvel vagy a telefonjával, a kisgyerekek számára sokkal nagyobb kihívás, hogy egész nap nyugton maradjanak. Az észak-karolinai Kevin Gatlin ezen a dilemmán segít a táblás játékként játszható ágyneműivel.

Az ötlet onnan jött, hogy egy ideig nem volt elég helyük játszani, és a fia ágyán kellett kirakni a táblás játékokat, majd később, amikor egy beteg kisfiút látogatott meg, Kevin rájött, hogy az ágyhoz kötött kis betegek mennyire örülnének, ha játszhatnának. Így született meg a Playtime Edventures ötlete. Kevin több mint két évig tervezte az ágyneműket, és mostanra 50-féle játékból választhatnak a kicsik.

Fotó: Playtime Edventures.

Tényleg csapatmunka volt – meséli Kevin. – Mindig elmondom, hogy én csak az ötletgazda voltam. A feleségem, az édesanyám és öt tanár segített megtervezni a mintákat.”

Bár akárki vásárolhat játszóágyneműt a gyerekének, a történet legfontosabb része mégis az adakozás, hogy azokhoz a kis betegekhez is eljusson ez a lehetőség, akik kórházban fekszenek.

A Playtime Edventures eddig 3 ezer ágyneműt adományozott gyerekkórházaknak.

(Bored Panda)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top