Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, fészkelő fecskék miatt állították le a parti strand tervezett fejlesztését Zebegényben; az illetékesek dicséretes módon úgy döntöttek, hogy a költési időszak végéig nem folytatják a tervezett építkezést.
A HVG.hu híre szerint most újabb építkezést halasztottak el a védett madarak miatt: a Bács-Kiskun megyei Hajós közelében a Duna-völgyi-főcsatorna hídjának felújítását állították le, mert a partifecskék a munkaterületet választották költőhelyül.
A felújítást és a csatornaépítést eredetileg májusra tervezték, de az esős időjárás, a magas vízállás és a vízbetörés miatt el kellett halasztaniuk a munkálatokat. Most a partifecskék miatt jegelik a beruházást: a híd melletti lépcsősor alatti partszakaszra egész madárkolónia költözött, hogy itt költsék ki a fiókáikat,
A híd felújítását várhatóan csak szeptemberben fejezik be. Bartha Miklós építőmérnök, a kivitelezést végző miskolci cég ügyvezető igazgatója szerint a fecskék egyik napról a másikra foglalták el a munkaterületet. „Mindennek már több mint tíz napja, és mivel fokozottan védett madarakról van szó, amíg tart a költési időszak, addig azon a részen nem dolgozhatunk” – modta.