Alfrisio Di Vita egy nyolcvanéves orchideagyűjtő, aki nem mindennapi felhívást tett közzé: keresi az örökösét, akire ráhagyhatja több mint 1500 orchideáját. Szerencsére az idős úr nincs a halálán, azt gondolja azonban, hogy ebben a korban már el kell kezdenie azon gondolkodni, kire bízza majd a világon egyedülálló, rendkívül ritka fajtákat is tartalmazó gyűjteményét. Bár ebben az örökségben nincs szó pénzről, házról vagy telekről, az értéke mégis hatalmas, így szerencsésnek mondhatja magát, akire Alfrisio ráhagyja majd virágzó vagyonát.
A Bergamóhoz közeli Scanzorosicatéban találhatók a különleges növények, amelyek három üvegházat foglalnak el a gyűjtő kertjében. Az orchideák a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, és gondos ápolást igényelnek. Ha az idős kertész nem találja meg az utódját, nagy valószínűséggel kárba vesznek a csodaszép virágok. Alfrisio Di Vita 1974-ben szeretett bele az orchideákba, amikor Srí Lankán járt. Az első darabokat nem sokkal ezután vásárolta, amikor munka miatt Bangkokba utazott: három cseréppel vett, melyek közül az egyik azelőtt elhervadt, hogy újdonsült gazdája felszállt volna az Olaszország felé tartó gépre, a másik kettő viszont a mai napig jó egészségnek örvend, és rendszeresen virágzik.
Innentől nem volt megállás, egyre több és több orchidea érkezett Alfrisio kertjébe, gyűjteménye ma már ezer különböző fajtából áll, amit szakmai körökben is egyedülállónak tartanak – akad köztük több olyan is, ami a természetben már nem fellelhető. „Az orchideák természetes élőhelyükön nagy veszélynek vannak kitéve az erdőirtás, a klímaváltozás és a környezetszennyezés miatt, ezért sem mindegy, kinek a kezébe kerül majd a gyűjteményem” – mondta Alfrisio, majd hozzátette, hogy az ideális jelöltnek precíznek és türelmesnek kell lennie, a virágai között ugyanis akad olyan, amelyiket naponta négyszer kell öntözni, míg olyan is, amelyik csak félévente igényli a locsolást. Ha jelentkeznél, egyesülete weboldalán keresztül felveheted a kapcsolatot az idős orchideagyűjtővel.
Vakációt kapsz ajándékba, ha leteszed a mobilod
Mesebeli olasz tájakon látják vendégül szeptember közepén azokat, akik vállalják, hogy otthon hagyják az okostelefonjukat, és az ingyenes wifi helyett a természet nyújtotta élményeket részesítik előnyben. Olyan apró falvak hirdették meg a nem mindennapi akciót, amelyek komoly kárát látták tavaly télen a zord időjárásnak. Akiket kiválasztanak, azokat arra kérik, hogy segítsenek a helyieknek a kisebb munkálatokban, hogy végre elfelejthessék az ítéletidő okozta bosszúságokat.
A „Recharge in Nature, in the Heart of the Dolomites” nevű kampányban augusztus 9-ig várják azok jelentkezését, akik nem riadnak vissza attól, hogy elszakadjanak a rohanó hétköznapoktól és az állandó telefonhasználattól. „Hagyd magad mögött a várost, felejtsd el a stresszt! Fedezd fel a természet nyújtotta szépséget, sétálj, meditálj, és kerülj közelebb magadhoz!” – áll a felhívásban.
Szeptember 13. és 17. között várják a Dolomitok szívében található autentikus hegyi falvakba azokat, akik kíváncsiak arra, milyen az élet ott, ahol a természet az úr, nem pedig a mobilnet és a közösségi oldalak. Ahhoz, hogy jelentkezz, elég, ha nagykorú vagy, és beszélsz angolul, jó fizikai állapotban vagy, és örömmel lemondasz a mobilhasználatról erre a kis időre.
Állati álláslehetőség
Szívesen töltenéd a munkaidődet doromboló cicák vagy teknősök társaságában egy meseszép helyen? Akkor jelentkezz cicasimogatónak Görögországba vagy teknősgondozónak a Maldív-szigetekre! Görögországban, Syros szigetén található a God’s Little People Cat Rescue nevű cicamenhely, ahova most őszi kezdéssel munkatársat keresnek.
Nemcsak ez az álláslehetőség különleges, hanem a munkavégzés helyszíne is: az 55 macska egy gyönyörű templomban tölti mindennapjait, a világ zajától távol, csendes környezetben. Te is szívesen cserélnéd ilyen stresszmentes környezetre a mostani munkahelyedet? Felelősségteljes, megbízható és türelmes cicabarát vagy? Akkor hajrá!
Az egyetlen „nehézség” ezzel az álommunkával az, hogy minimum hat hónapra oda kell költözni, szálláskereséssel azonban nem kell bajlódnia az ideális jelöltnek, az új cicasimogató hangulatos otthonát ugyanis már be is rendezték. Az idegőrlőnek egyáltalán nem nevezhető munkáért fizetés is jár, így nem csak testileg-lelkileg feltöltődve, hanem teli pénztárcával térhetnél haza, ha te lennél a befutó. (Erre szokták mondani, hogy szar meló, de ezt is el kell végeznie valakinek – a szerk.)
A Maldív-szigeteken is izgalmas kalandok várnak, ha útra kelnél, ugyanis lelkes teknősgondozókat keresnek, önkéntes munkára. A Marine Turtle Rescue Sanctuary várja azokat a jelentkezőket, akik szívesen töltenék az idejüket a páncélosok gondozásával, és az élményeiket rendszeresen posztolnák az Instán.
A főbb feladatok: teknősetetés, az állatorvosok munkájának segítése, bajba jutott teknősök mentése, gyógyult teknősök szabadon engedése, látogatók körbevezetése a teknősparkban, és ehhez hasonlók. A követelmények sem magasak: legyél nagykorú, tudj úszni, és rajongj a teknősökért!