„A férjem egyik nap hazajött és közölte velem, 30 napom van, hogy kiköltözzek a közös otthonunkból. Ő el akart válni. Én meg nem. Szóval öt év után végül visszaköltöztem a szüleimhez. 30 éves vagyok, és a legvadabb álmaimban se gondoltam volna, hogy ez megtörténik velem” – írta a Whisper oldalának egyik állandó felhasználója arra a kérdésre, vajon miért él egyre több és több harmincon túli fiatal még mindig a szüleivel.
És nem ő volt az egyetlen, aki a kérdésre kendőzetlen őszinteséggel mesélte el saját történetét. A közösségi oldalon, melynek sajátossága, hogy a felhasználói névtelenül oszthatják meg egymással a gondolataikat és az érzéseiket, több tucat válasz érkezett a látszólag sokakat nyugtalanító kérdésre. Íme, néhány az őszinte válaszok közül:
„34 vagyok, és a szüleimmel élek. Hogy miért? Egyszerű: a negyedik rehabom után végre úgy érzem, kezdem összeszedni magam. Ahhoz képest, ahonnan annak idején elindultam, nagy utat tettem meg, szóval egyáltalán nem szégyellem, hogy életemnek ebben a nehéz időszakában most ismét a családomra támaszkodom.”
31 éves vagyok és irtózom a gondolattól, hogy visszaköltözzem a szüleimhez, pedig lassan muszáj lesz. A mentális egészségem összehasonlíthatatlanul jobb, mióta külön költöztem tőlük, de anyagilag sajnos egyáltalán nem engedhetem meg magamnak sem az albérletet, sem a saját lakást.
„32 vagyok, és a testvéreimmel még most is a szüleim házában élünk. Mindannyian szeretnénk önálló, saját életet, de édesanyánknak, aki kezdettől fogva egyedül nevel bennünket, az a legnagyobb félelme, hogy egyedül marad. Így aztán egyikünk se költözik.”
„30 éves vagyok, és azért élek a szüleimmel, mert az apámról néhány hónapja kiderült, hogy halálos beteg. A diagnózist követően azonnal hazaköltöztem, hogy segítsek anyukámnak a nehéz pillanatokban, és a lehető legtöbb időt tölthessem együtt az apukámmal. Össze se tudom számolni, hány gonosz megjegyzést kaptam azóta, hogy hazaköltöztem. Pedig szerintem a probléma nem azokkal van, akik ilyen-olyan okból a szüleikkel maradnak 30-on túl is, hanem azokkal, akik kritizálják őket.”
Ha valaki, én készséggel elismerem, hogy valóban nem ideális, hogy 33 évesen most ismét a szüleimmel élek. Csak hát a helyzet az, hogy ha ők nem lennének, esélyem se lett volna talpra állni azután, hogy néhány hónapja volt egy idegösszeomlásom. Most ők számomra a biztonság, a nyugodt zug, ahol lábadozhatok.
„Én 30 múltam, és már nagyon szeretnék külön költözni a szüleimtől. De van egy bökkenő: míg nem vagyunk elég ideig együtt, nem tudok összeköltözni a barátommal, egyedül pedig nincs annyi pénzem, hogy fenn tudjak tartani egy albérletet.”
„Csatlakozom az előttem szólókhoz. Közel a negyvenhez minden vágyam, hogy a saját otthonomban éljek. Viszont hiába dolgozom egyszerre két állásban is, még mindig nem sikerült elég pénzt félretennem ahhoz, hogy elköltözhessek. Az egyetlen dolog, ami visz előre, hogy előbb-utóbb sikerülnie kell.”
