nlc.hu
Életmód
Leesett a tehetségkutató zsűrijének álla a testépítő nagyitól

Leesett a tehetségkutató zsűrijének álla a testépítő nagyitól

Egy 76 éves nagymama tarolt az ausztrál tehetségkutató műsorban. Az Australia’s Got Talent zsűrijét teljesen lenyűgözte a lila bikiniben pózoló hölgy.

A tehetségkutatók egyik szépsége az a sokszínűség, amely meg tud mutatkozni a színpadon. Az Australia’s Got Talent legutóbbi adásán a prímet tagadhatatlanul a 76 éves Janice Lorraine vitte, aki fényes, lila bikinijében mutatta meg kidolgozott testét. Zeneválasztásában sem akadt hiba, stílusosan Donna Summer Hot Stuff című számára feszítette meg izmait.

Produkciója meggyőzőre sikerült, a továbbjutáshoz elegendő három „igen” szavazatot megkapta a zsűritől. Nicole Scherzinger énekesnő, Shane Jacobson színész-rendező és Lucy Durack színész-énekesnő is mellette voksolt.

A negyedik ítész, Manu Feildel azonban úgy döntött, hogy nem támogatja szavazatával Janice-t, pedig kezdetben lenyűgözve azt mondta: „Nem tudom elhinni, hogy a teste jobb, mint az enyém.”

Testépítő karrierje 55 éves korában, nyugdíjba vonulása után kezdődött. A korábban pszichológusként dolgozó Janice ekkor döntött úgy, hogy elkezd edzőterembe járni. A háromgyermekes nagyi mostanában heti hat napot edz, a vasárnapot megtartotta pihenőnapnak. Legfőbb motivációja az volt, hogy bebizonyítsa: a kor csak egy szám, és ezt alá is támasztja a tehetségkutatóban elért eredménye.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top