nlc.hu
Életmód

Jutta Kleinschmidt: a Dakar-rali máig egyetlen női győztese a filmvásznon is taxizott

A német motorsport nemzeti kincsként kezeli autóversenyzőjét, aki még a klasszikus afrikai Dakar-ralin aratott győzelmet. Aztán az autós kaszkadőrök életébe is belekóstolt Luc Besson kultfilmjében.

Miután egy négygyermekes família második csemetéjeként meglátta a napvilágot 1962 augusztusában, Jutta Kleinschmidt még jó néhány évig „normális” kislánynak tűnt. Szülei fejében meg sem fordult a gondolat, hogy később megfertőzi a benzingőz, és a sivatagi száguldozásban teljesedik ki az élete.

A Kleinschmidt család nem sokkal leányuk születése után Kölnből Berchtesgadenbe költözött, és néhány boldog békeév után elkezdődtek a „bajok”. Már a középiskola vége felé körvonalazódott, hogy Jutta a műszaki tudományok iránt érdeklődik leginkább, azonban ezt akkor még afféle kamaszos lázadásnak, feltűnési viszketegségnek hitte a környezete. Az egyetemről aztán már fizikus-mérnöki diplomával a kezében távozott, szakdolgozatát a BMW-nél készítette el, témája egy tesztpad tervezése és megépítése volt a járművek légkondicionálásának vizsgálatához.

Az autókhoz és motorokhoz való vonzódására tehát hivatalosan is pecsét került, innen pedig már csak egyetlen lépés vezetett a versenyzéshez, azon belül is a terepralihoz.

Jutta 1987-ben nézőként követte a Dakar ralit, és annak érdekében, nehogy lemaradjon csak egyetlen etapról is, egy HPN BMW motorkerékpár nyergében szakaszról szakaszra járt a mezőnnyel együtt. Tulajdonképpen tehát már akkor teljesítette az embert próbáló versenyt, ám még a kordonon kívülről. A sivatagi motorozás viszont teljesen megfertőzte, ezért fél év múlva már a hivatalos rajttól indult el a Fáraó ralin. Bár látványos eredményt még nem ért el, tapasztalatot annál többet gyűjtött a sivatagi pornyelés és meredek landolások közepette. BMW motorja feltankolva közel negyed tonnát nyomott, így még hétköznapi körülmények között is fárasztó volt hajtani. Ő azonban a nappali hőségben, az éjszakai fagyokban, a kezdetleges navigációval is ezer kilométereket tett meg vele a homokdűnék között.

Schlesser: munka és szerelem

Noha egyetemi tanulmányai befejezése után a BMW-nél kezdett el dolgozni mérnökként, a szakmai menetelés helyett sokkal jobban izgatta a versenyzés, ezért a saját konyhájában berendezett egy szerelőműhelyt, és ott javítgatta, fejlesztgette versenymotorját. A lábasok és fakanalak helyét hengerfejek és mindenféle egyéb alkatrészek vették át a konyhában, ahová a lépcsőházon keresztül be sem fért a motor, így darabjaira szedve kellett bevinni.

Jutta Kleinschmidt (Fotó: Nadine Rupp/Bongarts/Getty Images)

1988-ban kapott először lehetőséget arra, hogy a Dakaron elinduljon szeretve dédelgetett és tökéletesre bütykölt motorjával – sikeresen teljesítette a távot. Akkoriban ritka volt a nő raliversenyző, ezért a média hamar felfigyelt a mosolygós, rövid hajú lányra. A BMW-nél is kihasználták hirtelen jött népszerűségét, az új modellek bemutatására szervezett sajtóeseményeken vele furikáztatták az újságírókat.

Autógyári fejlesztőmérnöki munkáját végül 1992-ben adta fel, amikor megnyerte a Dakar nők számára kiírt versenyét, és azzal a lendülettel hivatalos versenyzői karrierre váltott. Egy idő után azzal sem elégedett meg, hogy a saját motorja nyergében szelje a sivatagot, ezért elszegődött a Dakar sztárja, Jean-Louis Schlesser mellé navigátornak. Schlesser tapasztalt vén róka volt a szakmában, Forma–1-es tapasztalatokkal, ezért Jutta félistenként tekintett rá. Talán ennek köszönhető, hogy románc szövődött közöttük, évekig együtt is élt a franciával.

Autót vezető pilótaként 1993-ban állt először rajthoz Jutta. Magabiztos hozzáállását jól mutatta, hogy ő navigátor nélkül vágott neki a Szenegál fővárosáig vezető, hajmeresztő utazásnak. Vezetett, navigált, szerelte a kocsit, cserélte a gyakran elhasználódott kerekeket, kiásta a homokból a Schlesser Buggyt, amivel versenyzett. Mindezt egyedül a sivatagban. Az ötödik helyre futott be összetettben.

Jutta Kleinschmidt a 2016-os Baja Aragon Rallyn (Fotó: Jose Manuel Alvarez Rey/NurPhoto via Getty Images)

A nők jobban vezetnek, mint azt a férfiak gondolnák

A szerelem elmúltával Jutta Kleinschmidt nemcsak Jean-Louis Schlessert cserélte le, de a Schlesser Buggy versenyautót is. Az X-Raid csapathoz szegődött, több versenyen is az ő Mitsubishi Pajerójukat vezette. Ez nem volt kiemelkedően sikeres év a pályafutásában, 1998-ban csak a 24. helyen zárta a Dakart, év végén azonban a svéd Tina Thörnerrel a navigátori ülésben a negyedik helyre futott be az Emirátusokban megrendezett Desert Challenge ralin.

A ’99-es esztendő jobb lendülettel érkezett, abban az évben három napig álltak az összetett élén, majd végül a harmadik helyen értek célba, azt követő évben ötödikek lettek, Kleinschmidt pedig teljesítette a terepraliszezon minden versenyét. Thörner távozása után Andreas Schulz ült Jutta mellé a navigátori székbe, és ezzel összeállt a nyerő páros. A német Mitsubishi csapat autójával 2001-ben Jutta Kleinschmidt Schulz-cal az oldalán megnyerte a Dakar ralit.

A siker hatalmas lendületet és magabiztosságot adott: a német képviselettől átszerződött a japánok gyári Mitsubishi csapatába, és ezúttal a második helyen ért célba a Dakaron. Jó volt a Mitsubishi, de Jutta még abban az évben megunta, és a Dakart éppen meghódítani készülő Volkswagenhez szerződött. Ennél a csapatnál a Schumacher testvérek karrierjét is egyengető Willi Weber lett a menedzsere, de 2003-ban csupán a nyolcadik helyen végzett. A következő évek váltakozó eredményességgel teltek, mígnem 2005-ben egy dízelautó sofőrjeként állt dobogóra, majd visszatért a BMW-hez, és összeállt korábbi partnerével, Tina Thörnerrel. 2007-ben utoljára indult a Dakaron, és tizennegyedik lett. 

Kleinschmidt azóta a hosszú távú pályaversenyzésre koncentrál, de néha-néha felbukkan terepralikon is, mintegy nosztalgiázásból. Motor- és autóversenyzői kalandjairól 2010-ben jelentette meg könyvét Győzelmem a Dakaron címmel, később pedig szerkesztői, szakértői feladatokat vállalt A nők jobban vezetnek, mint azt a férfiak gondolnák című kiadványban.

Jutta Kleinschmidt és Andreas Schulz a 2002-es Dakaron (Fotó: Laurent Bonnin/WireImage)

Taxit kergetett Marseille utcáin Luc Besson filmjében

Jutta Kleinschmidt szenvedélye, a sivatagi autóverseny kiemelkedő kondíciót és elszántságot követel. Pilótakarrierje után a biciklizésben találta meg az örök mozgás zálogát, persze azt is extrém távokon és körülmények között. Monte Carló-i otthonából többször elkerekezett Salzburgba az Alpokon keresztül, és részt vett egy Amerikát teljes egészében átszelő kerékpárversenyen is. Juttát ötven felett is hajtja az elhivatottsága, motivációs előadásokkal járja a világot, ars poeticáját előszeretettel hangoztatja, amerre csak jár:

A jövőm tele van tervekkel. Nem csak a motorsporttal kapcsolatosan, hiszen ösztönözni szeretnék mindenkit.

És ha mindez nem lenne elég: dakaros karrierje után Kleinschmidt még az autós kaszkadőrök világába is belekóstolt. 1998-ban Luc Besson, az akkor még rendezőként és nem megaproducerként brillírozó zseni forgatni kezdte a legendássá vált Taxi sorozat első darabját, a sztárautók volánja mögé pedig nem csak Jean Ragnottit és Henri Pescarolót sikerült megnyernie, hanem még Jutta Kleinschmidt és Jean-Louis Schlesser párosát is. Örömmel vállalták a nem mindennapi feladatot az autóversenyző sztárok, hiszen kedvükre és legálisan száguldozhattak Marseille utcáin – Jutta a német rosszfiúk piros Mercedesét vezette. A nyári forgatáshoz egész sugárutakat és autópálya-szakaszokat zártak le a tengerparti városban, a filmben látható forgalomban részt vevő járművek mindegyikét kaszkadőrök irányították. Hiába zárták le azonban fél Marseille-t a több tucat autó kaszkadőrjelenetei miatt, a helyi lakosok örültek a Taxinak, hiszen végre egy vidám filmet forgattak a bűnözéséről hírhedt városban.

Jutta Kleinschmidt öröksége

A 2019-es Dakaron meglepően sok nő versenyző sorakozott fel a rajtnál. A szó szerint régi motoros Laia Sanz mellett nyeregbe pattant Anastasiya Nifontova, Gianna Velarde, Sara Garcia és Gabriela Novotna is, a quadosok között pedig Suany Martinez és Mirjam Pol indult el az időközben Dél-Amerikába költöztetett, ám a márkanevet megtartó, változatos terepviszonyokkal és eddig ismeretlen útvonalakkal nehezített ralin. Camelia Liparoti, aki eddig szintén két keréken versenyzett, idén Rosa Romero Fonttal összeállva az autósok között rótta a kilométereket, a Mitsubishi pedig újra egy hölgyet ültetett a pilótaülésbe: az apró termetű, mindössze 1,64 méter magas és 58 kilós, spanyol Cristina Guitérrez Herrerót. Herrero két éve mutatkozott be a Dakar embert próbáló cirkuszában, akkor a 44. helyen végzett összetettben. De minden bizonnyal lesz ez még jobb is, hiszen az ifjú spanyol hölgy Jutta Kleinschmidtet nevezte meg példaképeként.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top