A texasi férfi hónapok óta jogosítvány nélkül használja autóját, ugyanis nem sikerül zöld ágra vergődnie a vezetői engedélyt megújító hatóságokkal – írja a 24.hu a helyi sajtóra hivatkozva.
Az illetékes szerv csak a születési anyakönyvi kivonatot fogadja el az ügyintézéshez, ám az 1924-ben született férfi egyszerűen nem találja a szükséges dokumentumot. Barátaival együtt minden követ megmozgatott, hogy beszerezze a kért iratot, több megyét is felhívtak, de nem lett meg a papír.
A 95 éves férfi a helyi sajtónak elmondta, hogy be tudja mutatni 1931-es keresztlevelét, illetve második világháborús katonai behívójával is tudja bizonyítja, hogy 1924-ben született Ranger településen, de egyik iratot sem fogadják el annak bizonyítására, hogy megszületett.
Egyelőre nem találtak megoldást a jogi probléma rendezésére, emiatt a férfi horgászengedélye is veszélybe került.
(via)
Kiemelt kép: illusztráció, Freepik