„2019.09.18-án reggel 7.30 perc körül a VI. kerület Szinyei Merse Pál utca környékén lányomat, aki rollerral tartott az iskolája felé, elsodorta – elmondása szerint – egy nagy zöld, talán szemétszállító autó, aki megállás nélkül továbbhajtott” – írja egy édesanya Facebookon.
Elmondása szerint a történtek után egy úriember segítette fel a kislányt, szedte össze a holmijait és rollerját (amin átment az autó). Az anya elsősorban a segítségnyújtót szeretné megtalálni, hogy köszönetet mondhasson neki.
„A bejelentést megtéve a rendőrség is kéri, hogy ha bárki látott a fentiekkel kapcsolatban bármit, az legyen szíves, keressen meg engem” – írta bejegyzéséhez az édesanya, amit ide kattintva lehet elérni.