Azt mondják, teljesen torz a mai fiatalok (bármit is jelentsen ez) szexről, intimitásról és (pár)kapcsolatokról alkotott képe, mert:
- korlátlanul hozzáférnek végtelen mennyiségű pornóhoz, és felvilágosítás helyett innen tanulják meg, hogy (nem) működik az emberi test;
- felvilágosítás egyébként sincs, vagyis az iskolák még mindig nem készültek fel arra, hogyan kellene beszélni velük erről a 2010-es években;
- a szülők rohannak, leterheltek, örülnek, ha valahogy végigcsinálják a napot, nincs idejük és energiájuk erre is figyelni;
- és úgy általában, tudjuk jól, a mai fiatalok foszlott erkölcsűek, nem tudják, mi a hűség, a bizalom, csak a szingliség van, a fűvel-fával szex meg a drog, tisztelet a kivételnek, bár abból nem sok van, régen minden jobb volt!
Ez persze mind jogos érv (leszámítva talán az utolsót, ami nem is érv, hanem majdnem minden erről szóló komment alapgondolata), nekem mégis az az első, ami eszembe jut, ha szóba kerül a téma, az, hogy
szuper, ők legalább beszélnek a szexről!
Ebből is sejthető, hogy mi nem beszéltük. Jó, beszéltünk, hogyne beszéltünk volna, de az anekdotákon és a kezdeti sikerekről szóló (izzadós tenyeres kézen fogva mászkálás, kósza és félszeg smárolás, ideges matatás a melltartóban-bugyiban, miközben persze fogalmunk sem volt, mit is kellene keresnünk), kiszínezett és mérsékelt igazságtartalmú, de szaftos részletekkel felpimpelt sztorikon kívül, úgy rendesen, őszintén sosem tárgyaltunk ki semmit. Senki még csak fel sem vetette, hogy bizonytalan volt, félt, csak másodszorra vagy harmadszorra sikerült (vagy egyáltalán nem), hogy nem állt fel, vagy nem akkor és nem úgy állt fel, ahogy kellett volna.
Nem segített az sem, hogy a sulink az egész szexuális felvilágosítást elintézte egy darab osztályfőnöki órával, amelyre bejött pár kissé megfáradt szakember, hogy elmesélje, hogy néz ki az embereknél a méhes-virágos történet, majd várták a kérdéseket, egy jött valahonnan hátulról a vagánycsávó-szakosztályból, hogy a kurva meg a leszbi ugyanazt jelenti-e. (Spoiler alert: nem, de az nem derült ki, hogy melyik micsoda.) Tizenhat évesek voltunk.
A szülőkre mérsékelten számíthattunk, az álmos, külvárosi zöldövezet nem a vagány és laza családmodellről volt híres. Tomi anyukája elintézte annyival, hogy „látom, fel vagy te már világosulva, nem kellek én ehhez, jól van”, mindezt akkor, amikor megtalálta a polcon a kézről kézre terjedő, a vicces „szerelem, szex, gyengédség”-kérdésekre adott válaszokból álló Veres Pál-kötetet, Zoli muterja pedig konkrétan kiszaladt a szobából, amikor a gyerek megkérdezte egy Nők Lapja-cikk nyomán, hogy mi az a maszturbálás.
Maradt tehát a technológia és a kreativitás.
A kilencvenes évek végén két forrása volt az eufemisztikusan felnőtt tartalomnak becézett pornónak: a bátyánk ágya alól „kikölcsönzött” magazinok és a korabeli (lassú, akadozó, videók lejátszására teljességgel alkalmatlan) interneten és egyéb lelőhelyeken összeguberált képek, rövid animációk és játékok. Aki akkoriban és így szocializálódott, nyilván emlékszik a világ legjobb kártyajáték-szimulátorára, az eredetileg floppy lemezen terjedő Strip Pokerre, amelyben lenge öltözetű nők ellen kellett játszani, akikről minden megnyert kör után lekerült egy ruhadarab. A fantáziánkra nem is azért volt szükség, mert a játék túl szemérmes volt (igaz, a hozzám eljutott verzió a pornót a szoft oldaláról fogta meg), hanem mert a rettenetes minőségű képeken konkrétan a pixelektől nem láttuk az elsődleges és másodlagos nemi jellegeket. Ennél explicitebb volt a pornó-Tetris (a pontos nevére nem emlékszem), ahol háromfázisos kis pornográf animációk váltak láthatóvá, ahogy gyűjtöttük a pontokat. A betárcsázós modemnek hála aztán (szigorúan este hat után, amikor is a családot lerugdaltuk a telefonvonalról) megismerkedtünk a kezdetleges pornóoldalakkal, az érettségi évében még egy reklámokkal terhelt, de amúgy ingyenes élő kamerás oldalt is találtam, ezzel pedig pár héttel sztár voltam pattanásos-fogszabályzós kis férfikollektívánkban.
Mondanom sem kell, óriási szakadék húzódott aközött, amit a szexről láttam és amit átéltem. Amit láttunk, azt üzente, hogy a nők epekednek, hogy jöjjön a férfi és lerendezze őket, a férfi pedig természetesen jön és lerendezi, szüntelenül álló farokkal és kigyúrt felsőtesttel, a pozíciókat dramaturgiai ív mentén váltogatva, a nő (gyanúsan látványosan) élvezi, az orgazmus viszont a férfi kiváltsága, demonstrálja is, amikor Jason Pollock-festményt varázsol a nő arcára és melleire, utóbbi ezt elégedett mosollyal és nyelvnyújtogatással nyugtázza.
Amit átéltem? Hagyjuk is.
Illetve ne hagyjuk: évekig tartó vergődés, félelmek, komplexusok, kompenzálás, ijedelem, depresszió és a negatív visszajelzéstől való előre rettegés, majd a szép lassú magamra (és a másikra) találás után álljon itt pár dolog, ami nagyon, de nagyon jól jött volna, ha időben mondták volna el őket.
Az erekció nem gombnyomásra jön
Egy nőismerősöm egyszer azt mondta: nekik (már a nőknek) könnyű dolguk van: „mi csak széttesszük a lábunkat, a melós része a tiétek”. Nyilván szörnyű leegyszerűsítés ez, ha férfi mondta volna, jogosan kapná az ívet, én azonban ekkor szembesültem azzal, hogy lehet, hogy nem csak nekem nehéz. Eddig úgy tudtam, hogy ha a nő levetkőzik, az igazi férfinak (aki ezek szerint én nem vagyok) feláll, és úgy is marad, amíg, izé, a helyzet úgy kívánja. Persze sosem volt így, és hogy miért, azt bizony nekem kellett megfejtenem, sok-sok év alatt. Hogy a férfi szexualitás is bonyolult, hogy a jó szexhez nekünk is kell a bizalom, a játékosság és az oda-vissza elfogadás és szeretet? Mi van?!
GIF
Nem ciki megnyílni…
…ha mégis, nem veled van a baj, hanem a társaságoddal. Ezt ma már könnyen le tudom írni, akkoriban viszont el sem tudtam volna képzelni, hogy őszintén beszélek a szorongásaimról, meg arról, hogy ha az univerzumban uralkodó erők valami teljesen abszurd, véletlen együttállásának hála szexközelbe kerülök, akkor sem úgy alakul az aktus, ahogy a macsó fantáziáink szerint alakulnia kellene. Valószínűleg az első mondat után buziztak volna le egyszer és mindenkorra, és onnantól kezdve én vagyok Az Ember, Akinek Nem Állt Fel – mindezt azoktól, akik nyilván ugyanúgy szorongtak, mint én. Így utólag nem is tudom hibáztatni őket. Ha más hozakodott volna elő ilyesmivel, biztosan én is beszállok a kórusba, pont olyan elszántan és hangosan, amennyire átéreztem volna a helyzetet. (Mellékszál, de akkor és ott természetesen az sem volt meg, hogy buzinak lenni tök oké – a „mi van, buzi vagy?!” mondat volt a legerősebb, mindent elsöprő fegyver, így utólag belegondolva nem is csoda, hogy az iskolában a négyszáz kamaszból senki sem bújt elő, nyilván ők voltak a mérgező férfiasság igazi áldozatai, nem én.)
Szóval csak keresnem kellett volna egy olyan társaságot (vagy legalább egy embert), akivel ezt nyíltan meg tudom beszélni. Nem tudtam volna, hogy kezdjek neki (már a keresésnek), de biztosan kitaláltam volna valami.
A pornónak semmi köze a szexhez
Ezt fentebb már leírtam. Ettől persze pornót még néztem volna, csak közben levadásztam volna azokat a filmeket is, amelyek őszintén megmutatják, mennyire mocskos, tiszta, szép, bizarr, érthetetlen és teljesen magától értetődő az emberi szexualitás.
Óriási szakadék húzódott aközött, amit a szexről láttam és amit átéltem (fotó: istock)
Nem vagy szar arc, ha nem érzed jól magad a másikkal
Amilyen magától értetődő, olyan nehéz volt eljutni odáig, hogy ezt kimondjam. Egyrészt ott volt az otthonról hozott mély és kiirthatatlan megfelelési kényszerem: hogy az én dolgom az életben az, hogy kiszolgáljam a másikat (mármint mindenki mást), mégpedig úgy, hogy lehetőleg senki ne gondoljon rólam semmi rosszat; azt, hogy én mit akarok, még én sem kérdeztem meg magamtól. (Nem mintha tudtam volna válaszolni.) Másrészt ott volt a magamról alkotott és sugárzott képem: hogy én vagyok a fura lúzer, ha egy nő engedi, hogy hozzá érjek, nem firtathatom, hogy nekem az mennyire jó, örülni kell, hogy egyáltalán lehetőségem van bármi ilyesmire. Az, hogy ér nemet mondani, vagy igent mondani és aztán meggondolni magam, majd ezek után nem foglalkozni a „hülye vagy, te szerencsétlen, miért nem dugtad meg?!” kérdésekkel, az kívül esett az általam ismert világon. Az meg végképp, hogy én is választhatok, kivel akarok lenni.
Nem csak magamat kínoztam ezzel évekig, hanem másokat is. Szóval már csak ezért is jó lett volna, ha tudok róla.
